Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Hirdetés

Vasárnap csak japán és dél-koreai forrásokból lehetett értesülni arról, hogy aznap Észak-Korea újabb, azonosítatlan fegyverekkel hajtott végre kísérletet, feltehetően ballisztikus rakétát lőtt ki az ország keleti partjáról a Japán-tenger irányába.

A KCNA hétfőn megerősítette a fegyverkísérletet, jelentése szerint a hadsereg egy új, „szupernagy” rakéta-sorozatvetőt tesztelt. Más részletek nem szerepelnek benne.

A dél-koreai hadsereg vezérkarának szóvivője hétfőn közölte, hogy az újnak mondott szupernagy, irányítható rakéta-sorozatvető hasonló ahhoz, amelyet Észak-Korea már tavaly augusztusban tesztelt. Kim Dzsun Rak hozzátette, tanulmányozzák az észak-koreai média által közzétett felvételeket a fegyverkísérletről. Ezeken az látszik, hogy hat indítócsőből álló sorozatvetőből lőnek ki egy rakétát, míg a tavalyi augusztusban bemutatott rendszer négy ilyen rakétát tudott kilőni. A rakéták műszaki jellemzői azonban szemlátomást ugyanolyanok.

Szöuli jelentések szerint a Vonszan mellől kilőtt két rakéta mintegy 230 kilométert tett meg, 30 kilométeres maximális magasságba emelkedett, és a Japán-tengerbe csapódott.

Ez volt a negyedik rakétakísérlet, amelyet a világtól elszigetelődött kommunista ország egy hónap leforgása alatt végrehajtott. Phenjan március 2-án, 9-én és 21-én is tesztelt rakétákat.

Észak-Korea tavaly 13 alkalommal végzett kísérleti rakétaindítást, miközben a nukleáris fegyvereinek leszereléséről az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásai megrekedtek.