Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Egy okostelefon-méretű eszköz segítségével a gépi tanulásra programozott nanoszenzorok a páciens lehelete alapján meg tudják állapítani a koronavírus-fertőzést még a tünetek jelentkezése előtt – közölte hétfőn az Izraeli Műszaki Intézet (Technion). A szenzorokat úgy is lehet használni, hogy a mellkasra vagy a kézre illesztik, mint egy matricát, amely a bőrön át mutatja ki a fertőzést.

„Úgy véljük, hogy ezzel a két olcsó eszközzel hamarosan diagnosztizálni lehet az új koronavírus okozta fertőzést” – áll a közleményben.

A Technion nemrég jelentette be, hogy tudósai húsznál is több laboratóriumban éjjel-nappal dolgoznak azon, hogy segítsenek a vírus terjedését megállítani. A korai diagnózis eszközei mellett védőoltást és gyógyszert is fejlesztenek, valamint olyan robotrendszereket, amelyek távolról végzik a páciensek megfigyelését és ápolását.

Az állami tulajdonú Izraeli Űrtechnikai Intézet (IAI) kutatói a Samir Egészségügyi Központtal együtt kórházi szobák gyors fertőtlenítésére dolgoztak ki UV-sugárzáson alapuló rendszert – írta közleményében hétfőn a kórház.

A rendszerhez szükséges nyersanyagot az IAI állította össze, majd a Samir kórházban folytatták a projektet. Becslések szerint egy héten belül elkezdhetik a kipróbálást. Az eszközzel munkafelületeket és – többek között – dialízisgépet lehet fertőtleníteni a kezelések között.

Az új technológia robotra is szerelhető, hogy a minimálisra csökkentse az ápolószemélyzet és páciensek közötti érintkezést.