Megvéd-e Isten a járványtól?

A tömegrendezvények a koronavírus terjedésének a melegágyai, mára pedig bebizonyosodott, hogy ez alól a vallási események sem jelentenek kivételt. A dél-koreai hatóságok a járvány helyi gócpontjaként az újprotestáns Szincshondzsi Jézus Egyháza több ezer főt megmozgató istentiszteletét jelölik meg, ahonnan a hívek széthordták a betegséget az országban. Hasonló a helyzet Malajziában, ahol a megbetegedéseknek a fele kötődik egy február végi, Kuala Lumpur-i vallási eseményhez, amelyen tizenhatezer muszlim vett részt. Ugyanezt a tömegimát jelölik meg a szingapúri és a brunei esetek origójaként is, hiszen azon a két miniállam első betegei is bizonyítottan részt vettek. De a feljegyzések szerint New York első fertőzöttei is egy New Rochelle-i ortodox zsinagóga látogatói voltak, akik aztán szertehurcolták a fertőzést a metropoliszban.

Mindez akaratlanul történt, semmi köze a hithez. Számos eset fordult elő azonban, ahol a már-már ostobaságba hajló vallásos túlbuzgóság okozott gondot. Iránban a járvány kezdetekor terjedt a közösségi médiában egy videó, amelyen a Kom szent városába látogató zarándokok nyalogatják a Maszumeh-síremlék rácsait, ezzel „tisztítva meg” őket a koronavírusoktól. A vallási hatóságok aztán hamar kapcsoltak, és elzárásra, valamint botütésre ítélték a túlbuzgó híveket.

Legalább ennyire felelőtlen volt a görög ortodox egyház március 9-i szent szinódusának a határozata, amely szerint a koronavírus nem terjed a szentség felvételével, így a hívek nyugodtan használhatják ugyanazt a kelyhet úrvacsora alkalmával. Ennél is érthetetlenebb volt a romániai ortodoxok hanyagsága: március 22-én, amikor fél Európa már vesztegzár alatt tengette napjait, a kolozsvári ortodox katedrális előtti téren a pópa ugyanazzal a kanállal áldoztatta híveit úgy, hogy még arra sem vette a fáradságot, hogy letörölje a kanalat.

A különféle vallási szélsőségesek természetesen a koronavírus gyökereit illetően is saját elméletekkel álltak elő. Billy Prewitt amerikai protestáns teológus februárban megjelent könyve szerint például Isten azért küldte Kínára a betegséget, hogy megbüntesse őket az ott élő keresztények üldözéséért. Akkor persze még nem sejthette, hogy a vész a krisztusi hit távol-keleti bástyáit, Dél-Koreát és a Fülöp-szigeteket is eléri, nem is beszélve Rómáról.

Eközben az egyiptomi Muszlim Testvériséghez köthető vallástudók úgy vélekedtek, hogy a járvány azért sújtja az országot, mert annak lakossága támogatta Abdel Fattáh asz-Sziszi elnök 2013-as katonai puccsát. Egy radikális iraki síita prédikátor szintén egyedi teóriával állt elő, amely szerint a koronavírus valójában az iszlám kezdetei óta létezik, és természetesen a síitákkal ellenséges szunniták állnak mögötte.

Ennél nagyobb léptékben gondolkodnak az izraeli, A Tóra Zsidósága askenázi ultraortodox párthoz közel álló rabbik, akik a koronavírust az emberiség elleni büntetésként, a Messiás közeli eljövetelének jeleként értékelik. A szintén izraeli Jahad párt szellemi vezére, Meir Mazuz ellenben úgy nyilatkozott, hogy a koronavírus Isten büntetése a homoszexualitás földi terjedése miatt. A szefárd rabbi jó példaként hozta fel az azonos neműek szexuális kapcsolatát tiltó arab országokat, amelyeket akkor még valóban elkerülni látszott a vész.

Természetesen hamar feltűntek az önjelölt gyógyítók is, akik állítólagos teológiai jártasságukat ezúttal az orvostudomány területén próbálták kamatoztatni. Mianmar egyik vezető buddhista szerzetese több tízezer híve előtt hirdette, hogy egy egész citrom leve és három pál­ma­mag tökéletes védettséget ad a koronavírus ellen. Libanoni maronita papok eközben szenteltvíz és a Szent Charbel sírjáról származó föld keverékének fogyasztására esküsznek.

Az övékénél merészebb gyógymódot javasolt a közösségi médián keresztül az őt követő 120 ezer embernek az iráni „iszlám orvoslás tudósa”, Abbasz Tabrizian, aki szerint a legjobb ellenszer az, ha lefekvés előtt ibolyaolajat kenünk az ánuszunkra.

A fentieknél nagyobb üzleti érzéke volt Narajan Csatterdzsí hindu vallási radikális és politikai aktivistának, aki pénzért árulta szent tehenek vizeletét, amelynek elfogyasztása állítása szerint biztos gyógy­ír a koronavírusra, avagy a texasi teleevangelista Kenneth Copelandnak, aki az emelt díjas telefonszámot tárcsázóknak ígérte azt, hogy a képernyőn keresztül, kezének kinyújtásával gyógyítja ki őket a betegségből.

A felelős egyházak és vallástudók szerencsére hamar felismerték a koronavírus, no meg az önjelölt hittudósok és túlbuzgó hívek elegye alkotta veszélyt, és kezükbe vették az irányítást. Mi több, a keresztény, muszlim, zsidó és hindu vallási elöljárók a kormányok legfőbb szövetségeseivé váltak az óvintézkedések foganatosításában.

A döntés nem volt fájdalommentes. „Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” – hirdeti Máté evangéliuma, és a hívek közös imádságának fontosságát bizonyító idézetnek minden szervezett vallásban megvan a maga megfelelője. Ennek ellenére az egyházak megtették, amit a helyzet megkövetelt. A katolikusok elsőként szólították fel otthon maradásra a híveket, Ferenc pápa pedig ma már az üresen kongó Szent Péter téren tartja meg vasárnapi köszöntőit, amit a hívek a televízión és az interneten követhetnek. Példája nyomán a katolikus papok világszerte átálltak a távmisézésre, és úgy tűnik, hogy a Vatikán az újkori történelem során először tartja meg hívek nélkül a húsvéti körmeneteket nagypéntek és virágvasárnap alkalmából.

Közben Szaúd-Arábia vallási hatóságai leállították az év közi mekkai zarándoklatokat, és könnyen lehet, hogy ez lesz a sorsa a júliusban esedékes, hárommillió hívet érintő nagy mekkai zarándoklatnak is. Sok muszlim országban, köztük Kuvaitban és Malajziában megváltoztatták az imára hívás szövegét, így a müezzinek a Mohamed kora óta állandó „gyertek az imára!” helyett „gyertek az imára az otthonotokban!” mondattal szólítják meg naponta ötször a híveket.

A muszlim országok vallásügyi minisztériumaival együtt az imámok és muftik most azon dolgoznak, hogy miként bírják otthon maradásra a muszlimokat az április végén kezdődő ramadán idején, amikor a napi böjtöt megtörő vacsora a legfontosabb közösségi esemény.

Az Európai Rabbik Konferenciája szintén a zsinagógák bezárását javasolta, mellette iránymutatást készített a közösségeknek, azt tanácsolván, hogy az évezredes szokást felfüggesztve ne csókolják meg a mezüzét és a többi vallási kegytárgyakat. De léptek a hinduk is. Márciusban India-szerte maradtak el a jónak a gonosz feletti győzelmét, a tavaszt és a szerelmet ünneplő holi eseményei, Uttar Prades kormányzója pedig betiltotta a Ramnavami alkalmával szokásos zarándoklatokat Ajodhja városába. Ugyanebben a szellemben több délkelet-ázsiai ország is betiltotta az áprilisi buddhista újévre tervezett ünnepeket és ceremó­niákat.

A papok, rabbik, imámok és szerzetesek azt is jól tudják, hogy a vész idején az embereknek minden lelki támogatásra szükségük van, a közösségi ima ereje pedig felbecsülhetetlen. Ferenc pápa arra kérte a papokat, hogy – a megfelelő óvintézkedések betartása mellett – látogassák meg a betegeket, és önkéntesként csatlakozzanak az egészségügyi dolgozókhoz. A híveket pedig arra szólította fel, hogy imádkozzanak a betegség ellen küzdő orvosokért.

Hasonlóképp tett az iraki síiták vezetője, Szisztáni ajatollah is, aki szerint az egészségügyi dolgozók ugyanolyan szolgálatot tesznek a népnek, mint a határokat őrző katonák. Közben David Lau izraeli askenázi főrabbi arra szólította fel a zsidókat, hogy Dávid király hagyományát követve mindennap mondjanak el száz áldást a betegekért, a szefárd főrabbi, Jichak Joszef pedig arra kérte híveit, könyörögjenek Istennek, hogy az ítélet trónjáról üljön át a kegyelem trónjára.

Ennél is tovább ment II. Teodor (Tavadrosz) egyiptomi kopt pápa, aki szerint a járvány isteni figyelmeztetés arra, hogy az embereknek végre már maguk mögött kell hagyniuk az ellenségeskedést. A meghatározó egyházi vezetők többsége tehát úgy látja: az ima és az óvintézkedések egyaránt fontosak. Hiszen ha Isten a járványtól meg is véd, az emberi ostobaságtól aligha.