Hirdetés

Azt kérte napirend előtti felszólalásában, hogy senki ne maradjon jövedelem és ellátás nélkül, ezért emeljék háromról kilenc hónapra a munkanélküli-ellátás időszakát háromról kilenc hónapra, annak minimális összegét pedig százezer forintra.

Azt szorgalmazta, hogy azonnal, ne pedig jövő februárban adjanak több pénzt a nyugdíjasoknak, az emelés mértéke pedig 6,5 százalék legyen, ami szerinte pont háromszorosa a miniszterelnök által ígértnek.

Sürgette, hogy hirdessenek létszámstopot a közszférában és a multinacionális cégeknél, amelyek „több ezermilliárd forintot hordtak ki ebből az országból”, és adjanak 80 százalékos bérkiegészítést a vállalkozásoknak, de bővüljön az önkormányzatok finanszírozása is, hiszen helyben ezek látják el a védekezési feladatokat.

Semmi pénzt a haveroknak, semmi pénzt a rokonoknak! – szólította fel a kormányzatot Tóth Bertalan, kijelentve, a kormányzat a parlament elé hozott egy „gyalázatos salátatörvényt, amelyben eltitkolják a közpénzfelhasználást, és jövedelemhez, földekhez és sok mindenhez juttatják a háttér-oligarcháikat, barátaikat, rokonaikat”