Fotó: MTI/Varga György (illusztráció)
Hirdetés

Erről a szervezet tájékoztatta a Magyar Nemzetet, amely keddi lapszámában közölte, hogy idén 3 programban csaknem 600 kilométer utat építenek át, mintegy 95 milliárd forint értékben.

Amióta életbe lépett a kijárási korlátozás, látványosan kevesebb járművel lehet találkozni: a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. adatai szerint 60 százalékkal esett vissza a forgalom a magyarországi főutakon. Ez a helyzet ugyanakkor lehetőséget jelent a közutakon dolgozóknak.

Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút kommunikációs vezetője azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy a forgalomkorlátozásokkal járó munkák szinte nem okoznak torlódásokat, kevesebb baleset történik, az utakon dolgozók nagyobb biztonságban tudják elvégezni a feladataikat.

Idén a tervek szerint 187 projektben 582 kilométernyi út újul meg.

A rekonstrukciós munkák mellett a Magyar Közút kiemelt feladata a gyorsforgalmi utak mentén található pihenőhelyek napi fertőtlenítése – olvasható a Magyar Nemzetben.