Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

Szakács László az MSZP Facebook-oldalán követhető online sajtótájékoztatón azt mondta, csak az újonnan induló végrehajtásokat függesztette fel a kormány, a letiltások, a követeléskezelőknek történő fizetések és az inkasszók továbbra is folynak.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a letiltást csak a fizetésből, de az inkasszót bármilyen jövedelemből végrehajtják.

Közölte, ma Magyarországon 4-6 ezer ember veszíti el a munkáját naponta, ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ne kerüljenek rosszabb helyzetbe a családok.

Az országgyűlési képviselő elégtelennek nevezte az ezen a területen meghozott kormányzati intézkedéseket. Elmondta, az nem segítség, hogy nem lehet kilakoltatni az embereket, hiszen egyébként is kilakoltatási moratórium van.

Szerinte a valódi segítség az lenne, ha a családok meg tudnák őrizni fizetőképességüket.

Szepesházi Péter ügyvéd, korábbi bíró szerint az adósok csak olyan perekben védhetik jogaikat, ahol jó esetben is csak tárgyalás nélküli ítéletek születnek. Közölte, az adósok – akiknek kevésbé kenyerük az írásbeli védekezés, mint a bankokat képviselő nagy ügyvédi irodáknak – csak korlátozottan tudják megvédeni magukat.

Hozzátette: a távtárgyalás blöff, ő ügyvédként ugyanis egyetlen végzést sem kapott a bíróságtól, hogy közölje a Skype-címét annak érdekében, hogy meg lehessen tartani a tárgyalást. Szerinte a bírák egy kisebb része szégyenérzet nélkül dönt az uniós fogyasztóvédelmi jogot figyelmen kívül hagyva a bank javára.