Hirdetés

Komjáthi Imre a két legrosszabb foglalkoztatási formának nevezte a közmunkát és a munkaerő-kölcsönzést.

Arról beszélt: a közmunkások számának növelése, illetve munkaerő-közvetítő céggel kötött stratégiai megállapodás helyett ideje lenne a kormánynak a magyar munkavállalókkal stratégiai megállapodást kötni, „ideje lenne azzal foglalkozni, hogy a magyar munkavállalóknak legyen tisztességes bérük és megélhetésük”.

Az MSZP ezért követeli, hogy a jelenlegi, legfeljebb három hónapig tartó, maximum nettó 107 ezer forintos munkanélküli ellátás idejét hosszabbítsa meg a kormány kilenc hónapra, az összegét pedig minimum nettó százezer forintra.

Korábban írtuk

Emellett szeretnék elérni, hogy a 60-65 éves munkavállalóknak legyen lehetőségük elmenni korengedményes nyugdíjba. A legújabb kimutatásaik szerint ugyanis zömében 55 év feletti dolgozók vesztették el munkájukat a közelmúltban – tette hozzá.

Komjáthi Imre szerint az Orbán-kormány nem a munkavállalók és a munkahelyek közvetlen megsegítésében gondolkodik. Közölte, a környező országokban – Szlovákiában, Csehországban, Romániában – a kormányok 75-80 százalékos állami támogatást adtak a teljes munkabérre, a magyar kormány viszont csak a kieső munkaidőre ad bértámogatást. Ezért az MSZP követeli azt is, hogy a teljes munkabérre járjon 80 százalékos bértámogatás – mondta.