Fotó: shutterstock.com, illusztráció, szerk.
Hirdetés

Szemereyné Pataki Klaudia elmondta: a március közepétől működő, több szervezet összefogásával létrehozott Gondoskodó Szolgálat elsősorban egyedülálló 65 év feletti kecskeméti lakosnak segít.

A szolgálat munkájában eddig 85 önkéntes vett részt, tízen diszpécseri, 75-en pedig segítői feladatokat láttak el.

A fiatal önkéntesek Kecskemét belső közigazgatási területén dolgoznak, míg a külső városrészek ellátását a polgárőrök végzik. A segítségre szorulók hetente legfeljebb kétszer vehetik igénybe a szolgáltatást.

Korábban írtuk

A polgármester szólt arról is: a kijárási korlátozások miatt kedvezményes ebédkiszállítást szerveztek, egy hónap alatt 145, 65 éven felüli és fogyatékossággal élő embernek 1100 adag ebédet szállítottak ki.

Szemereyné Pataki Klaudia elmondta: a kedvezményes étkezés és a védőfelszerelés biztosítása havonta nagyjából egymillió forint kiadást jelentett az önkormányzatnak.

A polgármester emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban Halló, itt vagyok! elnevezéssel telefonos beszélgetést kínáló szolgáltatást indított a kecskeméti CédrusNet. A szervezet kisgyermekes családokat segítő „szupernagyi” és időslátogató tanfolyamot végzett szenior önkéntesei naponta 16 és 20 óra között várják azoknak az idős embereknek a hívásait, akik – egyedüllétüket enyhítendő – beszélgetni szeretnének.