🔴Élő online sajtótájékoztatóm

🔴 Zöld fordulatot a költségvetésben is!

Gepostet von Schmuck Erzsébet am Mittwoch, 10. Juni 2020
Hirdetés

Társelnökük, Schmuck Erzsébet szerdai online sajtótájékoztatóján elmondta: pártja huszonegy módosítást nyújtott be a jövő évi költségvetési javaslathoz, amelyek mindegyike a természet értékeinek megőrzését célozza.    

Hangsúlyozta: a magyar gazdaság nem válságálló, ezt a járványhelyzet is bizonyította. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy a lakóépületek 80 százaléka épületenergetikai szempontból korszerűtlen.

Az LMP ezért egy komplex épületszigetelési program beindítását javasolja, 300 milliárd forintos keretösszeggel. Ez nemcsak válságálló munkahelyeket teremtene, de akár 85 százalékos megtakarítást is eredményezhet egyes rezsiköltségekben.

Korábban írtuk

A politikus klímaalkalmazkodásra is fordítana a büdzséből, „nem elég az unió felé tartani a markunkat” – mondta. Fontosnak nevezte a környezet kármentesítését is, ahogyan a levegőszennyezettség és a vízszennyezés kezelését. Meg kell védeni az erdőket is – hangoztatta.

Szerinte a kormány nem érti a klímaváltozás súlyosságát, azt, hogy „propagandával és a haveroknak juttatott milliárdokkal” nem lehet azt megállítani.

Úgy értékelte: az élelmiszerárak elszabadulását az aszály és a klímaváltozás is okozza.