Szocik: amit a Fidesz művel, az elkeserítő és dühítő
A Fidesz újra cserbenhagyta a magyar munkavállalókat és ismét a multinacionális cégek oldalára állt – jelentette ki az MSZP elnöke, frakcióvezetője keddi online sajtótájékoztatóján.
A cikk emailben történő elküldéséhez
kattintson ide,
vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/magyarorszag/szocik-amit-a-fidesz-muvel-az-elkeserito-es-duhito-256777/
Dr. Tóth Bertalan: A Fidesz újból cserbenhagyta a magyar munkavállalókat.Megtette ezt akkor is már, amikor elfogadott egy olyan munka-törvénykönyvét, mely leépítette a szakszervezeti jogokat, folytatta azzal, amikor a rabszolgatörvény elfogadásával túlzott túlórakeretet állapított meg a munkavállalók számára. És most a felhatalmazási törvény árnyékában elfogadott egy olyan jogszabályt, ami 24 havi munkaidőkeretet biztosít a munkaadók számára. Ezzel teljesen kiszolgáltatta a magyar munkavállalót a munkaadójának. A Fidesz megint a multik pártjára állt a dolgozó emberekkel szemben.A magyar szakszervezetek együtt, egyöntetűen tiltakoztak ezen jogszabály ellen közösen. Mi ezt a parlamentben képviseltük, de ennek ellenére a kormánytöbbség ezt a törvényt megszavazta a magyar dolgozók érdekeit leseperve. Tiltakozunk ez ellen és olyan javaslatokat fogalmaztunk meg Újjáépítést! programunkban amelyet szeretnénk viszontlátni majd az ellenzék közös választási programjában is. A szakszervezeti és a munkavállalói jogokat helyre kell állítani! Ne kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe a magyar munkavállalók és legyen tisztességes bérük! Azt látjuk, hogy a multinacionális cégek több száz milliárd forintos nyereséget vittek ki Magyarországról, miközben a magyar munkavállalók ebből a nyereségből semmilyen részesedést nem kaptak. Éppen ezért ebben a programban szeretnénk viszontlátni azt is, hogy 2022. után a magyar munkavállalók részesedjenek a nagy cégek nyereségéből! Komjáthi Imre: Amit a Fidesz művel a magyar munkavállalók ellen és velük szemben, az elkeserítő és dühítő, de nem meglepő. Mert a Fidesz kormány olyan multi cégekkel köt stratégiai megállapodást, akik semmibe veszik a munka törvénykönyvét. A Fidesz kiszolgáltatja a magyar dolgozókat ezeknek a cégeknek és azok pedig kitolják a pénzt az országból. Azt a profitot talicskázzák ki hazánkból, amit a magyar dolgozók termelnek meg. Mi szocialisták esélyteremtő és gondoskodó államban hiszünk., Esélyt teremteni, mindazoknak, akik tudnak és akarnak dolgozni, és gondoskodni azokról, akik elvesztették a munkájukat, vagy egészségüket. Minden parlamenti és parlamenten kívüli eszközt meg fogunk ragadni azért, hogy támogassuk a szakszervezeteket a magyar dolgozókért folytatott küzdelmükben. Az MSZP a magyar dolgozókat védi és az ő pártjukon áll.
Tóth Bertalan elmondta, a kormánypártok „a felhatalmazási törvény árnyékában” elfogadtak egy olyan jogszabályt, amely 24 havi munkaidőkeretet biztosít a munkaadóknak.
Szerinte a Fidesz ezzel a rendelkezéssel lehetőséget ad a munkaadóknak arra, hogy kényük-kedvük szerint bánjanak a munkavállalókkal.
Hozzátette: a törvény ellen tiltakoztak a szakszervezetek és az ellenzéki pártok is. Az MSZP mindent megtesz azért, hogy a jogszabály ne éljen sokáig – hangoztatta.
Elmondta, az MSZP azt javasolja, hogy az ellenzék közös választási programjában szerepeljen a szakszervezeti jogok helyreállítása, a tisztességes bér biztosítása a munkavállalóknak.
Tóth Bertalan szerint a multinacionális cégek az elmúlt hetekben több száz milliárd forintnyi nyereséget vittek ki az országból és a munkavállalók ebből a nyereségből semmilyen részesedést nem kaptak.
Az ellenzék közös választási programjában szeretnék, ha az is szerepelne, hogy 2022 után a munkavállalók részesedjenek a nagy cégek nyereségéből – közölte.
Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke azt mondta, Orbán Viktor kormánya olyan multinacionális cégekkel köt stratégiai megállapodást, amelyek semmibe veszik a magyar törvényeket.
Hozzátette: az MSZP az esélyteremtő és gondoskodó államban hisz, a szocialista párt a magyar dolgozók pártján áll.