Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A törvénymódosítást támogatták a kormányzó pártok, nem támogatta azonban a baloldali ellenzék, mert szerinte átfogóbb megközelítésre lenne szükség az illegális bevándorlás elleni küzdelemben.

Az új törvény szerint az embercsempészekre a jelenlegi legfeljebb öt év helyett, most háromtól tíz évig terjedő börtönbüntetés szabható ki, azokra pedig, akik szervezett embercsempészés bűncselekményében vesznek részt, az eddig egy-nyolc évig terjedő börtönbüntetés helyett, 3-15 év szabadságvesztés róható ki.

A Janez Jansa miniszterelnök vezette jobbközép koalíció egyetértett abban, hogy a törvénymódosításra szükség volt az elrettentő hatás fokozása és az illegális határátlépések csökkentése érdekében.

Korábban írtuk

Az ellenzéki Szociáldemokraták (SD) szerint ugyanakkor a jelenlegi büntetések rendkívül aránytalanok más bűncselekményekhez mérten.

Marjan Sarec előző miniszterelnök pártja, a Marjan Sarec Párt (LMS) úgy vélte: a változtatásokat nagyobb megfontolással és szakértők bevonásával kellett volna meghozni.

A Baloldal (Levica) rámutatott, hogy a migráció alapvető okával kell foglalkozni, míg Alenka Bratusek volt kormányfő pártja (SAB) átfogóbb megközelítést javasolt.