Fotó: ShutterStock.com (archív)
Hirdetés

Februárban, még a franciaországi általános karantén kihirdetése előtt a légitársaság vezetősége 1510 munkahely megszűnéséről szóló tervet mutatott be, amelyet 2022-ig, elsősorban a földi kiszolgáló személyzetből önként távozók munkahelyének megszüntetésével kívánt végrehajtani.

Az egészségügyi krízis és a légi járatok hirtelen leállása azonban az eredeti elképzelések felülvizsgálatára kényszerítette a légitársaságot, amely június végén, július elején tervezi bemutatni a várhatóan több ezer munkahely megszüntetéséről szóló új leépítési tervet a szakszervezeteknek.

A Les Échos értesüléseit a szakszervezetek is megerősítették, miszerint a földi kiszolgáló személyzet körében továbbra is az önkéntesen távozók munkahelyei szűnnének meg. A pilóták és a légikísérők közös megegyezéssel távozhatnának egy olyan megállapodással, amelynek alapján néhány hónapon belül visszakerülhetnének a korábbi munkahelyükre, amennyiben a légiközlekedés ismét beindul. Az önkéntesen távozók viszont nem térhetnek vissza.

Korábban írtuk

A Les Échos szerint legalább 8-10 ezer munkahelyet számol fel az Air France, ami a légitársaságnál dolgozók 15-20 százalékát érinti, de a számok körül a lap szerint még sok a bizonytalanság addig, amíg folynak az egyezetések.

A Bloomberg hírügynökség úgy tudja, hogy háromszáz pilóta, kétezer légikísérő és hatezer földi kiszolgáló, azaz nyolcezer-háromszáz alkalmazott távozását szeretné az Air France elérni.

A légitársaság vezetősége nem kívánta kommentálni az értesüléseket.

A tavalyi év végén az Air France 55 292 embert foglalkoztatott.