Április elején a svéd közegészségügyi hivatal azt jövendölte, hogy már pár héten belül elérik a napi 100 ezer tesztet, ám ez immár három hónappal később sem sikerült.

Hirdetés

„Valószínűleg alábecsültük a probléma összetettségét – mondta Tegmark Wisell, a hivatal egyik vezetője. – ”Magam sem számítottam arra, hogy ilyen sokáig tart„ elérni a célt. Hozzátette, hogy egyes területeken ódzkodnak a széles körű teszteléstől, mert attól tartanak, hogy túlterhelik a helyi egészségügyi rendszert, máshol a szükséges digitális rendszerek telepítésével akadtak gondok, és előfordult, hogy nem volt elég teszteszköz.

Svédországban a járvány miatt nem léptettek életbe olyan szigorú korlátozásokat, mint máshol. Az oktatási intézmények és az éttermek is nyitva maradtak, és karantént sem rendeltek el. A 9,4 millió lakosú országban több mint 64 ezren fertőződtek meg a koronavírustól, a ragály halottjainak száma pedig ötezer fölött van, ami arányaiban is sokkal több, mint kisebb lélekszámú skandináv szomszédainál.

Korábban írtuk