A német demokrácia szépséghibái
Az utóbbi napokban több támadás érte a németországi politikai pluralizmust, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni. A közhatalmi és sajtóelit össztűz alá vette az ellenzéki Alternatíva Németországnak pártot, az offenzíva pedig olyan messzire jutott, hogy már az AfD létjogosultságát is megkérdőjelezték. A merkeli bezzeg-demokrácia számára különösen kellemetlen fejlemények ezek, és még inkább kínos, ha az EU-s jogállamisági vita fénytörésében szemléljük őket.
Néhány napja Beatrix von Storch, az AfD parlamenti frakcióvezető-helyettese letakart egy berlini Marx-szobrot. A politikus arra kívánt rámutatni, hogy álságosak az „antirasszista” tüntetők, mivel saját, bűnös ikonjaikra nem törnek rá – így például Marxot is védik, aki viszont valóban rasszista és antiszemita volt. A szoborletakarás során igazoltatták Von Storchot és társait, majd felvetődött, hogy a koronavírus-helyzet miatt ezen gyülekezés törvénybe ütköző, és eljárást kezdeményezhetnek az AfD-sek ellen.
Ismeretes, hogy az Amerikában és Nyugat-Európában szobrokat döntögető szélsőbalos söpredéknek nemhogy nem esett bántódása a randalírozások okán, de a rendőrök néhol még le is térdeltek előttük. Ehhez képest azt látjuk, hogy ha jobboldaliak tüntetnek, ráadásul erőszaktól és szobordöntéstől mentesen, akkor a rendőrök már sokkal kevésbé elnézőek.
Értjük ezt, persze: amikor Amerikában több ezer fékevesztett idióta tömegbalhéi miatt a koronavírus-fertőzések száma drasztikusan megemelkedik, az csekély ár a demokratikus véleménynyilvánításért, ám ha Berlinben egy maroknyi ember visszafogott akciót eszközöl, az már járványügyi kockázat.
És nem szakad le az ég a kettős mérce terhe alatt.
A német jobboldali ellenzék azonban nem úszta meg ennyivel az elmúlt hetet: a hatóságok mellett a liberális média is nekitámadt az AfD-nek. A Bild című lap főszerkesztője, Julian Reichelt bejelentette, ezentúl nem biztosítanak interjúlehetőséget az Alternatíva Németországnak politikusainak. Az újságíró rendkívüli demokráciapártiságát is kimutatta. Megjegyezte: véleménye szerint a CDU-tól és a CSU-tól jobbra álló pártnak – így az AfD-nek – nem lenne szabad léteznie.
Képzeljük csak el, mi lenne, ha Bencsik András vagy Huth Gergely azt nyilatkozná, hogy valamelyik magyar ellenzéki csoportosulás megszűnését kívánja, vagy annak a politikai versenyből való önkényes kiszorítását szeretné. Rögvest az unió ítélőszéke elé kerülne hazánk, és nem maradna el a verbális statárium sem. De Németország, úgy tűnik, következmények nélküli ország – Brüsszelben nem jelent problémát, ha egy nagy német lap vezetője a demokratikus keretek ellen hangol, és egy olyan pártot szüntetne meg, amelyre a választók több voksoláson is rábízták képviseletüket.
A költői kérdés tehát újra és újra fennáll: milyen erkölcsi és politikai alapja van a németeknek bármely más európai országot kioktatni demokráciából és jogállamiságból? Mennyire tartható gyakorlat magas rangú ellenzéki politikusok vegzálása? És tényleg szó nélkül kell hagyni, ha egy mérvadónak tartott újság főszerkesztője egy párt megszüntetéséről delirál?
Ezek a valódi kérdések, nem pedig a magyarországi transzok, pedofilok és papírok nélküli határsértők nem létező jogainak érvényesülése.
