Indexesek felmondása? Én ezt nem értem…

„A téveszméken alapuló meggyőződés nem adhat állandó nyughelyet; (…) nem egyéb ideiglenes szállásnál, melyből előbb-utóbb vagy önkénytesen ki kell hurczolkodnunk, vagy ki fogják tenni szűrünket.”
(Mentovich Ferenc)

Vajon van-e a lojalitásnak peremvidéke? Vajon a visszatartó erejű jogszabályok visszatarthatnak-e egy diktatúra ellen küzdő forradalmárt? Erre és még néhány – a témához kapcsolódó – kérdésre kerestem a választ.

Ami történt

Nézzük gyorsan, eddig mennyit tudunk! Különböző, egymással egybecsengő, egymást erősítő forrásból értesültünk arról, hogy mi történt az Index háza táján. E források alapján a jelenlegi tudásunk szerint a már jó ideje financiális problémákkal küzdő lap baloldali főszerkesztője és baloldali laptulajdonosa összekülönböztek, majd ezt követően a baloldali főszerkesztő a baloldali laptulajdonos szerint információkat szivárogtatott ki újságjáról a konkurens baloldali lapnak. Ráadásul egy úgynevezett „függetlenségmérőt” is megjelentetett a főoldalon, amely mérő azt „jelezte”, hogy az Index függetlensége veszélyben van. Hogy ennek hatására-e (igen valószínű) vagy más miatt, de a hirdetők bizalma is megrendült a lapban.

Ezek után a baloldali tulajdonos úgy döntött, hogy kirúgja a baloldali főszerkesztőt, mire megközelítően kilencven baloldali beosztottja felmondott. Ezzel egyidőben a baloldali pártok hiénaként vetették rá magukat az ügyre, s ki is hozták tanulságként, amit ilyenkor szoktak: „Orbán, takarodj!”. A világsajtónak pedig valakik igen ügyesen megszellőztették az egész kutyakomédiát, minek következtében a CNN-től a Reutersig, a BBC-től a FAZ-ig megint mindenki a magyar sajtószabadsággal kezdett foglalkozni. Idehaza pedig a független főszerkesztő független munkatársai rendeztek egy szép nagy, független tüntetést, ahol magyar zászló ugyan nemigen akadt, de egymás mellett lengedező jobbikos és momentumos pártlobogó annál több. 

Ami most történik

Mint kiderült, az esetleges jogi retorziók miatt a felmondott munkatársak még mindig a lapnál dolgoznak, gondolom, a felmondási idő leteltéig. Hogy az Indexnél továbbra is folyik a munka, azt a naponta frissülő anyag is bizonyítja. S itt kezdem nagyon, de nagyon nem érteni a dolgokat. Mert ugye, ezek a zsurnaliszták a sajtószabadságért tüntettek, s ennek sárba tiprására való hivatkozással mondtak fel, szolidaritást vállalva egykori főszerkesztőjükkel. Csakhogy ez valahogyan nem stimmel. Ennek valahogyan olyan műanyagszaga van. Olyan kellemetlen utóíze a kemény szájpad hátsó részén. 

Példának okáért vegyünk egy másik, ezúttal valódi szabadságharcost, mondjuk az egyik legikonikusabb népfelkelőt, Pongrátz Gergelyt. Pongrátz az egyik visszaemlékezésében ezt írja: 

„Az 1956-os forradalom kitörésének híre a hényelpusztai állami gazdaságban ért, ahonnan október 24-én reggel indultam Budapestre, mert éreztem, hogy testvéreim is részesei a felkelésnek. Tudtam, hogy mellettük van a helyem. A Corvin közbe október 25-én hajnalban kerültem.”

Tehát nem kért fizetetlen szabadságot 24-ére, hogy felutazzon Pestre, s 25-én nem ment vissza Hényelpusztára, attól való félelmében, hogy esetleg kirúgják. Nem intézte úgy, hogy majd csak mondjuk egy kéthetes vagy egyhónapos felmondási idő után fog harcolni a magyar szabadságért, tehát leghamarabb november 10-én vagy 25-én. 

Ami történni fog

Mondhatnánk persze, hogy a sajtószabadságért és az ország függetlenségéért vívott harc között nem vonható párhuzam. Pedig dehogyis nem! A sajtószabadság a függetlenség szempontjából kiemelten fontos szabadságjog. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az ’50-es években a Szovjetunióban két év gulág járt azért, ha valakinél lőfegyvert találtak, viszont öt év, ha nem bejegyzett írógépet. Persze mindkét időtáv elegendő volt arra, hogy az illetőt megöljék, na de ez már csak részletkérdés. 

Ami nem részletkérdés, hanem nagyon is fő kérdés, hogy miként dolgozhatnak a felmondottak továbbra is a lapnál? Egy olyan lapnál, ahol saját állításuk szerint megszűnt létezni a sajtószabadság!

A kérdés költői. Természetesen úgy, hogy egyrészt hazudnak az Indexet ért kormánypárti támadásról, másrészt a javának már most megvan az új helye a megannyi ellenzéki lap valamelyikénél. A bátorságuk tehát pontosan olyan képmutató és hazug, mint a sajtószabadságért érzett aggodalmuk. S úgy gondolom, erről nemigen mondana mást Pongrátz Gergely, de akár Vasvári vagy Irinyi se. Erről ugyanis nem lehet mást mondani. Persze amikor több tucatnyi, magát a szakma csúcsának mondó sajtómunkás egyszerre vállal sorsközösséget egy olyan főszerkesztővel, aki az elnökük szavaival élve szenzitív információkat szivárogtatott ki a versenytársnak, nos, ebben az esetben bármiféle logikai láncot keresni a történtekben teljesen felesleges és hiábavaló.

***

Mondják, hogy a halott körme és szőrzete még a halála után is nő valameddig. Ez persze nem igaz. Halott test nem tud élő szövetet előállítani. Az igazság az, hogy a folyadékvesztett test összezsugorodása folytán türemkednek ki az elszarusodott képződmények, s így látszatra olyan, mintha tovább nőnének. 

Mondják, hogy megszűnt az Index, mert közel száz bátor ember felállt és az utcára vonult, hogy a sajtószabadságért, a diktatúra ellen emelje fel szavát. Ez persze nem igaz. Az igazság az, hogy a tulajdonosi támogatást elvesztő belső mag akciója folytán egyre több hazugság türemkedik elő. Látszatra olyan, mintha ezek új hazugságok lennének. De nem. Ezek még a régiek.