Fotó: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics (illusztráció)
Hirdetés

„Új alkotmányt kell elfogadnunk, ahogy azt ti is akartátok… Népszavazáson kell elfogadni, mert az előző alkotmányt is referendumon fogadtuk el, s ha akarjátok, ennek alapján lehet elnök-, parlamenti és helyhatósági választásoka tartani” – hangoztatta Lukasenka, akit a Ria Novosztyi orosz hírügynökség idézett.

Mint mondta, az ország új alaptörvényének a kidolgozása már folyik. Lukasenka szerint két változatot már elutasított azzal az indokkal, hogy azok szövege csak kevéssé tér el a jelenleg hatályostól. Ismételten hangsúlyozta, hogy kész megosztani a hatalmat, de „nem az utca nyomására”.

A vitatott körülmények között hatodszorra újraválasztott fehérorosz elnök a nap folyamán viszont még úgy fogalmazott: „Volt már egy választás, és amíg engem meg nem ölnek, nem lesz másik”.

Andrej Dmitrijev, a Mondj Igazat elnevezésű társadalmi szervezet társelnöke, volt elnökjelölt a parlament rendkívüli ülésének összehívását szorgalmazta új választások kitűzése céljából. „Új választások, a fogva tartottak szabadon engedése, a békés állampolgárokkal szembeni erőszakos incidensek kivizsgálása, béke a városok utcáin és tartózkodás az erőszaktól” – összegezte követeléseit a politikus.

Korábban írtuk

Hétfőn a fehérorosz ellenzék felhívására számtalan üzemben és az állami televízió épülete előtt kezdődött tiltakozás a vitatott elnökválasztási eredmény, Lukasenka újraválasztása ellen.

A TASZSZ orosz hírügynökség helyszíni beszámolója szerint az állami rádió és televíziós társaság több dolgozója is megerősítette, hogy kétszáz kollégájuk csatlakozott a tiltakozókhoz. A tájékoztatás szerint a médiavállalat vezetése nem támogatja a tüntetőket.

Időközben a Beltelekom fehérorosz távközlési vállalat közölte, hogy az internet-hozzáféréssel kapcsolatban hétfőn reggel felmerült problémákat műszaki zavar okozta, és ezt már sikerült elhárítani. A nap folyamán Minszk több kerületéből is arra panaszkodtak, hogy elérhetetlenné vált a mobilinternet, és nem működnek a VPN virtuális magánhálózatokon keresztül folytatott távhívások sem. Az internetszolgáltatás az augusztus 9-i elnökválasztás óta akadozik, Lukasenka azt állítja, ez külföldi hackerek kibertámadásainak tudható be.

Fehéroroszországban egy hete folyamatosak a tüntetések. A tiltakozók szerint Aljakszandr Lukasenka elnök elcsalta az augusztus 9-én tartott elnökválasztást, amelyen a hivatalos adatok szerint a voksok 80,1 százalékát kapta.