Wang Yi külügyminiszter, jó személyesen újra látni! 🇭🇺🤝🇨🇳 Egy szűkkörű megbeszélés és egy plenáris ülés után, 12:50-kor mindketten jelentkezünk itt a Facebookon! 🖥

Gepostet von Szijjártó Péter am Montag, 24. August 2020
Hirdetés

A két miniszter sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország és Kína nagy jelentőséget tulajdonít együttműködésüknek.

A külügyminiszter köszönetet mondott a kínai kormánynak a koronavírus-járvány ideje alatt tanúsított együttműködésért. Kínából 185 repülőgép szállított az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket Magyarországra, a több mint 90 millió maszk, 40 millió védőruha és 800 ezer gyógyszer szükséges volt ahhoz, hogy sikeres lehessen a világjárvány első hullámával szembeni védekezés – idézte fel.

Hangsúlyozta: a mostani megbeszélés fő témája az volt, hogy milyen menetrend szerint indítsák újra Kína és Magyarország gazdasági együttműködését. Mára Kína vált a magyar gazdaság második legjelentősebb importforrásává, a kínai vállalatok pedig több mint ötmilliárd dollár értékben hajtottak végre beruházásokat eddig Magyarországon, így a magyar gazdaság jövőbeni sikere szempontjából fontos, hogy a kétoldalú gazdasági együttműködés minél gyorsabban visszatérjen a régi lendületéhez – közölte.

Szijjártó Péter elmondta: a magyar-kínai gazdasági együttműködés újraindításához szükséges politikai akarat mindkét oldalon megvan, ezért most egy világos menetrendet vázoltak fel ehhez.

Korábban írtuk

Kifejtette: megállapodtak, hogy tovább szélesítik a pénzügyi együttműködést, a Magyar Nemzeti Bank és a kínai központi bank között korábban már létrejött egy megállapodás a devizacseréről, ennek bővítésére megvan a szándék mindkét oldalon. Mindez, a mostani bizonytalan helyzetben, a pénzügyi stabilitás javításához nagymértékben hozzájárulhat – vélekedett.

Megjegyezte: a négy legnagyobb kínai bank közül három már működik Magyarországon, illetve készíti elő a működését, hozzájuk csatlakozik a kínai fejlesztési bank, amely hamarosan képviseletet nyit Budapesten.

A tárcavezető kitért rá: folytatódnak a magyar gazdaság szempontjából rendkívüli jelentőséggel bíró high-tech kínai vállalati beruházások Magyarországon. A Wanhua vegyipari vállalat a következő öt évben 300 milliárd forintnyi beruházást hajt végre Magyarországon – tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy megállapodtak a világ egyik vezető számítógépgyártó vállalatával, hogy az első európai közvetlen termelő egységét Magyarországon hozza létre. Emellett folytatják az egyeztetéseket az elektromos autóipar legnagyobb kínai cégeivel további magyarországi beruházásokról – mondta.

Szijjártó Péter közölte: újabb élelmiszeripari exportengedélyeket kapnak, így hamarosan lehetséges lesz a magyar marha- és bárányhús exportja Kínába. Egyeztetnek továbbá a korábban elrendelt baromfihús-exportkorlátozások feloldásáról is – mondta.

Közölte: megkezdték a munkálatokat a Budapest-Belgrád vasútvonal modernizálására, és újraindult a vasúti teherszállítás Csungking és Budapest között.

Wang Yi kínai külügyminiszter kiemelte: magyar kollégája az első európai külügyminiszter, aki látogatást tesz Kínában a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet után. A látogatásnak nagy jelentősége van az együttműködés helyreállítása szempontjából – vélekedett.

Azt mondta: Kína és Magyarország fontos partnernek tekinti egymást és elkötelezettek az együttműködés erősítése, kiszélesítése, a kölcsönösen előnyös kooperáció építése mellett.