Istennek dicsőség, egymásnak segítség!
Így szól a tűzoltók egyik jelmondata, ami a kezdetek óta találóan mutatja a testület filozófiáját. Idén százötven éves a magyar tűzoltóság, a jubileum apropóján az ország legnagyobb tűzoltómúzeumában jártunk.
A Katasztrófavédelem Központi Múzeuma nem valami elhagyatott, porosodó kiállítóterem, ahol csak hétvégente zavarja meg a jegyszedők szendergését néhány betévedt turista. A régebbi nevén Tűzoltó Múzeumnak nevezett intézmény a kőbányai tűzoltó-parancsnokság épületében található, érkezésünkkor éppen riasztás miatt öltöznek sietve az ügyeletben lévők, egy Üllői úti esethez hívják őket. Berki Imre igazgató vállalja a rögtönzött tárlatvezetést, rövid bevezetőjéből kiderül, hogy bár a múzeumot 1955-ben alapították, az első állandó kiállítás csak két évvel később, a szabadságharc leverése után nyílt meg. A cél persze azóta sem változott: bemutatni a történelmi és a jelenlegi Magyarország területén működő tűzoltóság fejlődésének egyes állomásait a kezdetektől napjainkig.
Víziorgona és tűztornyok
Ennek jegyében az első teremben rögtön Augustus császár és számos római kori emlék fogadja a látogatót, jelezvén, hogy az első hazai tűzoltóság már Krisztus előtt, Aquincumban létrejött.
– Erre emlékeztet az itt található rekonstruált aquincumi víziorgona, az első hazai tűzoltóemlék, ahogyan azt a rajta lévő adományozási felirat is bizonyítja – meséli Berki Imre. Az orgona, amit természetesen nem oltóeszközként, hanem hangszerként, szabad idejükben használtak a tűzoltók, egykori parancsnokuk adománya volt, és egy ásatás során akadtak rá 1930-ban.
Szent Flóriánról, a tűzoltók védőszentjéről ugyancsak megemlékezik a kiállítás, az igazgató röviden fel is idézi a legendáját.
– A história szerint Flórián katona volt, és az irányítása alatt sikerült egy komolyabb tüzet megfékezni. Az emberei közül néhányat a keresztényüldözések idején elítéltek, mire ő is megjelent a helytartónál, és közösséget vállalva társaival szintén kereszténynek vallotta magát. Erre megkorbácsolták, majd kővel a nyakában egy hídról a vízbe lökték. Holttestét az Enns folyó sodorta partra Linz mellett, ahol templomot építettek a tiszteletére, amely később kegyhely lett. Flórián története azóta is az egymásért való kiállás és a bajtársiasság – ezek nagyon fontos tűzoltóerények – szimbóluma.
A népvándorlás során nomád őseinknek nem volt szüksége szervezett tűzoltásra, az egymástól megfelelő távolságra elhelyezett jurták közt a tűz nemigen tudott továbbterjedni. Később, a letelepedéssel együtt Szent István törvényeiben viszont már megjelentek a tűzoltással kapcsolatos feladatok, például hogy vasárnap valakinek otthon kell maradni és a tüzet őrizni. Könyves Kálmán és Szent László rendeleteiben pedig már a gyújtogatókra váró szigorú, nemritkán halálos büntetésekről is olvashatunk.
A középkori városokban először a céhek látták el a tűzoltási feladatokat, az első „tűzoltók” főként az ácsok, kőművesek közül kerültek ki. A nagyobb településeken megszokott volt, hogy vagy a templomtoronyból figyeljék a tüzet, vagy tűztornyokat állítottak kifejezetten erre a célra (Sopron, Veszprém, Szécsény), ahol tűzőrség adtott szolgálatot. A városokat felosztották, a lakosok pontosan tisztában voltak vele, melyik területet hány kongatás jelöli, innen tudták, hova kell menni oltani. A kezdeti szervezett tűzőrségek egy másik fajtája a diáktűzoltóság volt, ezek az egyetemi és iskolai székhelyeken, például Debrecenben alakultak, és az első szervezett tűzoltóegységeknek is tekinthetők.
Egy másik Széchenyi
A múzeumban nem csak a történeti háttér követhető végig, megismerkedhetünk a korabeli oltóeszközökkel is. A legősibb és legkézenfekvőbb természetesen a vödör volt, ezt követte a már három-hat méteres távolságba vizet juttató vízipuska, az irányítható hattyúnyakú fecskendő, majd az 1600-as évek végén a holland Van der Heiden testvérek feltalálták a hajlékony tömlőt. Ez az eszköz remekül illeszkedett a szervezett tűzoltás következő szintjéhez, amikor is a vagyonukat féltő tulajdonosok megszervezték a gyári tűzoltóságokat. Sorra jöttek létre a különböző önkéntes tűzoltó-egyesületek is, első magyar példaként az aradi Első Önkéntes Tűzoltó és Polgári Kör 1835-ben.
– Egy kereskedő háza kigyulladt, és mivel a céhek tűzoltói késtek, néhány lelkes fiatal legény felszaladt az emeletre, kimentették az ott tárolt puskaport, majd ennek örömére este, vacsora közben elhatározták, hogy megalapítják az önkéntes tűzoltó-egyesületüket. Be is adták a kérelmet, a helytartótanács pedig hosszas huzavona után zöld utat adott a kezdeményezésnek – magyarázza Berki Imre. És bár a hasonló egyesületek létrejöttét az 1848–49-es forradalom és a szabadságharc némileg megakasztotta, az 1860-as évek újra fellendülést hoztak: Fehérváron, Sopronban és Pesten is tűzoltóegyletek alakultak. Annak ellenére, hogy ezt az akkori helytartótanács nem nézte jó szemmel, mert félt a rebellis magyarok újabb szervezkedéseitől.
– E kezdetben még önkéntes tűzoltó-mozgalomnak két jelentős alakját érdemes megemlíteni: Rösch Frigyest, a Soproni Torna és Tűzoltó Egyesület (1866) alapítóját és Széchenyi István második fiát, gróf Széchenyi Ödönt, aki a Fővárosi Tűzoltóság (1870) és a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség létrehozásában is elévülhetetlen érdemeket szerzett – sorolja Berki Imre a neves elődöket. – A fiatal gróf egyébként éppen egy nagycenki tűzeset kapcsán, ahol maga is égési sérüléseket szerzett, lépett erre az útra. A londoni világkiállítás alkalmával Angliába utazott, és miután hosszan tanulmányozta az ottani tűzoltók munkáját is, Magyarországon kamatoztatta a tapasztalatait.
Az első légzőkészülék
A magyar tűzoltók élen jártak a találmányok terén is, amelyekről a múzeum szintén részletesen megemlékezik. Kőszeghi-Mártony Károly hadmérnök például egy olyan életmentő készüléket épített, amely az összes mai légzőkészülék őse, 1824-ben pedig Szabó Pál és fiai szabadalmaztatták gőzzel működtetett tűzoltófecskendőjüket – a korabeli mintadarabok a kiállítás legértékesebb tárgyai. Ebben az időszakban a kézi működtetésű fecskendőket felváltotta a gőzgép, majd a benzinmotoros szivattyúmeghajtás. Hazánkban az első robbanómotorral hajtott fecskendőt, amely még lóvontatású volt, a Köhler tűzoltószergyár készítette 1901-ben Kassa városa számára. 1903-ban a fővárosi önkéntesek használtak a világon először gépjárműfecskendőt. A következő világszabadalom Szilvay Kornél fővárosi tűzoltófőtiszt nevéhez fűződik, akinek több műszaki találmánya közül a legjelentősebb munkája a szárazoltógép megalkotása volt, ennek használata lehetővé tette a másodlagos vízkár nélküli oltást. És miközben a Katasztrófavédelem Központi Múzeumában a barokk Szent Flórián-szobrok és Feszty Árpád Kárvallottak című, egy falu leégésének tragédiáját megörökítő festménye közt sétálunk, ezen is elgondolkodhatunk: megbecsüljük-e eléggé a lelkes elődök munkájának nem kevésbé gondos és lelkiismeretes mai folytatóit.
