Nyolcvan éve szabadult fel Észak-Erdély
A román külügyminiszter elájult a Második Bécsi Döntés kihirdetésekor.
Erdély nemzeti mitológiánk kiemelt jelentőségű eleme, száz évvel ezelőtti idegen uralom alá vetése különösen fájó, hiszen a magyar kultúra és történelem megszámlálhatatlan emléke került erőszakos balkáni elnyomás alá. Mi sem természetesebb tehát, mint hogy a magyar közvélemény és a politikai osztály, ide értve deklaráltan a parlamenti szociáldemokráciát is, minden erejével a gyalázatos és igazságtalan diktátum revíziójára törekedett. Annál inkább, hiszen a két világháború közötti korszak három miniszterelnöke, gróf Bethlen István, gróf Teleki Pál és gróf Károlyi Gyula is erdélyi családok sarja volt.
Az 1927-es magyar-olasz barátsági szerződéssel Magyarország kitört a diplomáciai elszigeteltségből. Ennek fenntartásában elévülheteten bűnei voltak az 1918-19-es baloldali országvesztő felfordulások külföldre menekült főkolomposainak, akik idegenből, főleg Bécsből uszítottak Magyarország ellen. A hazaáruló gyalázkodásban Károlyi Mihály odáig ment, hogy hazánk elleni katonai támadásra bujtogatta a Csehszlovákiát irányító Edvard Benešt.
A magyar diplomácia ugyanakkor következetesen és folyamatosan napirenden tartotta az idegen megszállás alatt sínylődő magyarok elleni terrorisztikus jogsértéseket, és idővel sikerült lépéskényszerbe hozni a nagyhatalmakat. Így született meg előbb 1938 novemberében az Első Bécsi Döntés, melynek nyomán Dél-Felvidék magyarlakta területeinek nagy része hazatért, majd 1939-ben a Magyar Királyi Honvédség saját erejéből visszafoglalhatta Kárpátalját, helyreállítva az ősi magyar-lengyel határt.
Időközben a Szovjetunió megszállta Besszarábiát, így Bukarestben megremegtek a térdek. Mivel Németország a magyar-román területi vitában látványosan a románok pártját fogta, Magyarország mozgósításba kezdett, és alakulataink mintegy 550 ezer honvéddal demonstratívan felsorakoztak a trianoni demarkációs vonalon. Ez Berlinben is idegességet váltott ki, hiszen Németország stratégiai szövetségesként tekintett Romániára. A fegyveres konfliktust megelőzendő német mentorálással Szörénytornyán tárgyalások kezdődtek, ám ezek nem vezettek eredményre, mivel a románok csak csekély területi korrekciót ajánlottak fel. A fegyveres összecsapással fenyegető helyzetben végül Románia kérte Németország és Olaszország döntőbíráskodását. A nemzeti törekvéseinkkel szemben ellenséges Ribbentrop német külügyminiszter kénytelen volt meghajolni revíziós követeléseink előtt, melyeket olasz kollégája, gróf Galeazzo Ciano erőteljesen támogatott.
Így született meg 80 évvel ezelőtt, 1940. augusztus 30-án a Második Bécsi Döntés, melynek nyomán több mint 43 ezer négyzetkilométernyi magyar többségű terület szabadult föl Észak-Erdélyben, többek közt a Székelyföld. Amikor szembesült a döntéssel, a román külügyminiszter sokkot kapott és elájult. Ciano így örökítette meg naplójában a pillanatot: „Amikor a magyarok meglátják a térképet, az örömtől nem tudnak a bőrükben maradni. Majd egy nagy puffanás hallatszik. Manoliescu az, aki az asztalra borul, elájul. Orvosok, masszázs és kámforolaj. Magához tér, de megviseltnek tűnik.”
A Második Bécsi Döntés tehát Magyarország határozottságának eredménye, mellyel a német ellenzés dacára Olaszország segítségével kikényszerítette a revíziót. Észak-Erdély felszabadulása nyomán addig elfojtott érzelmek törtek fel az emberekből. Az ősi magyar földet visszafoglaló honvédeket mindenütt virágeső és mindenen túláradó szeretet fogadta. A revíziós események szakértője, Babucs Zoltán hadtörténész által találóan csókhadjáratnak nevezett katonai bevonulás máig él a kollektív emlékezetben, az 1940 augusztusától 1944 nyaráig, a román árulásig és az erdélyi front összeomlásáig tartó négy évet még ma is „kicsi magyar világként” emlegetik Erdély-szerte.
A második bécsi döntést nyolcvan éve hirdették ki
