Potápi Árpád János elmondta, négy ütemben zajlik a fejlesztés 2017-től, és az első ütemben elvégzett munkák, amelyek elsősorban középiskolákat érintenek, most fejeződnek be. Két intézményt már átadtak, és hamarosan még kettőben befejeződnek a munkák.

Hirdetés

A programra több mint 12 milliárd forintot fordít a kormány – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy több mint húszezer diák tanul magyar iskolában Kárpátalján. A magyarajkú gyermekek száma ennél magasabb – fűzte hozzá.

Kitért arra is, hogy zajlik a kárpátaljai óvodafejlesztési program is, amelynek keretében új intézmények is épülnek.

Korábban írtuk