Izer Norbert közölte, hogy az újfajta adatszolgáltatás átlagosan napi több mint félmillió lakossági számlát érint. A koronavírus-válság okozta nehézségek miatt most különösen fontos, hogy a vállalkozások zökkenőmentesen tudjanak átállni az új rendszerre, amit a 2021. január 1-jétől március 31-ig tartó szankciómentes időszak biztosít számukra.

Hirdetés

A gazdaságfehérítés új korszakába lépünk jövőre, oda, ahol a feketegazdaság elleni küzdelem együtt jár több, az Európai Unióban egyedülálló, a vállalkozások adózását jelentősen megkönnyítő szolgáltatással is – jelentette ki Izer Norbert. A kockázatelemzők jelenleg hétköznaponként átlagosan több mint egymillió számla adatait dolgozzák fel, a lakossági számlák láthatóvá tételével jövőre a beérkező számlák száma jelentősen nőni fog. Az online számla kiterjesztése a legnagyobb horderejű lépés a feketegazdaság elleni küzdelemben, hiszen ezáltal jövőre a revizoroknak szinte az összes kontrolladat rendelkezésére áll majd az áfabevallások valóságtartalmának vizsgálata során – jelezte.

A jövőre debütáló szolgáltatások közül elsőként az áfabevallások kiajánlását emelte ki az államtitkár. Mint mondta, évente nagyjából 480 ezer vállalkozást szabadíthat meg ezzel a kormány az egyik legbonyolultabb bevallás kitöltésének kötelezettségétől.

Nemcsak az áfabevallások adóhivatali előkészítését biztosítja az új Online Számla rendszer, hanem még – a koronavírus-járvány idején a magas fertőzési kockázatot jelentő – papírszámlákat is kiválthatja – szögezte le. Az eladó a meghatározott számlaadatokat beküldi az adóhivatalhoz, a vevő pedig egyszerűen letölti a szükséges adatokat, így az adatszolgáltatás lehet maga az elektronikus számla. A gazdaságban leggyakrabban használt azonosítók, így például a szerződésszám is opcionálisan kitölthetők az adatstruktúrában, ezzel a számlák automatikusan és könnyen feldolgozhatóvá válnak vevői oldalon – részletezte az államtitkár.

Korábban írtuk

Kiemelte, hogy ezekkel a szolgáltatásokkal már a számlatömb kitöltésével sem kell bíbelődnie senkinek sem jövőre. Megjegyezte, hogy az adóhivatal mobil applikációja – a teljesen ingyen használható Online Számlázó – is biztosítja majd mindezt, így ideális választás lehet a digitális számlázásra áttérő kisvállalkozásoknak is.

Az új rendszerre, az XSD 3.0-ra való átállás adatvédelmi szempontból is fontos, hiszen ez a specifikáció biztosítja a lakossági adatok anonimitását – mondta az államtitkár. A lakossági adatok az értékesítési oldal elemzéséhez nélkülözhetetlenek, de a magánszemély vevő személyes adataira nincs szükség, azokat az adóhivatal sem látja – magyarázta Izer Norbert.

Az államtitkár szerint az új rendszer a vállalkozásokra közvetlenül is hatással van, mert sok esetben járulhat hozzá az értékesítési folyamatok digitalizáltságának terjedéséhez, ami hatékonysági tartalékokat is a felszínre hozhat.

Annak ellenére, hogy még több mint egy negyedév van a január 1-jei rendszerindulásra, azaz minden számla adóhivatali becsatornázására, a koronavírus-válság idején mégis szükséges hosszabb felkészülési időt biztosítani a csaknem félmillió vállalkozásnak az átállásra – mondta az államtitkár. A 2021. március 31-ig tartó szankciómentes időszak alatt még használható a régi XSD 2.0 specifikáció, de április 1-jétől már csak az eggyel fejlettebb, 3.0-ás verzió lesz elérhető, amely egyszerre biztosítja a gazdaság további fehéredését, az áfabevallások kiajánlását, az adatvédelmet, valamint a papírmentes számlázást.

A kellő felkészülés érdekében az adóhivatal már ma délután közzéteszi GitHubon, illetve az onlineszamla.nav.gov.hu-n a fejlesztőknek szóló sémákat, és a műszaki változások átfogó leírását.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy október 1-jétől mintegy egymillió vállalkozó összes egymás közötti ügyletének számlaadatát látja az adóhivatal. Az új korszak 2021. április 1-jén a magánszemélyek részére kiállított számlák becsatornázásával veszi kezdetét, ugyanis akkortól válik teljessé Magyarországon a számla-adatszolgáltatás.