Fotó: ShutterStock.com/Daniel Samray
Hirdetés

A Downing Streeten tartott szerda esti sajtótájékoztatóján Johnson megerősítette, hogy jövő hétfőtől a szabadtéri közterületeken, az éttermekben, a pubokban és egyéb közösségi létesítményekben hatnál több, nem egy háztartásban élő ember nem gyűlhet össze egymás közvetlen közelében.

A rendelkezés vonatkozik a magánlakásokra is, de azok a családok, amelyeknek hatnál több, életvitelszerűen egy fedél alatt lakó tagjuk van, természetszerűleg továbbra is együtt lakhatnak.

Johnson hangsúlyozta: az éttermek és egyéb vendéglátóhelyek, valamint a vallási intézmények és az edzőtermek változatlanul fogadhatnak egyszerre hatnál több vendéget, de helyiségeiken belül hat főnél nagyobb létszámú csoportok nem vegyülhetnek egymással.

Az éttermeknek és a puboknak emellett fel kell jegyezniük és 21 napig meg kell őrizniük minden betérő vendég elérhetőségeit, és ezeket az adatokat át kell adniuk az állami egészségügyi szolgálat (NHS) kontaktkutató részlegének.

Korábban írtuk

A kormányfő által „hatos szabálynak” nevezett korlátozás nem érinti az iskolákat, a munkahelyeket, a szervezett csapatsport-eseményeket, valamint az esküvőket és a temetéseket sem.

A jelenlegi szabályozás 30 főben korlátozza azoknak a nem egy háztartásban élő embereknek a számát, akik közterületen és magánlakásokban, nem szervezett események keretében találkozhatnak. Ennek a helyébe lép jövő hétfőtől a „hatos szabály”.

Johnson hangsúlyozta: az új szabályozás messze nem jelenti a márciusban elrendelt országos zárlat újbóli bevezetését, sőt a cél éppen ennek elkerülése.

A szerdán bejelentett szigorítás előzményeként az utóbbi napokban ismét jelentősen emelkedett Nagy-Britanniában a vizsgálatokkal kimutatott új koronavírus-fertőzések napi száma, amely a hétvégén megközelítette a háromezret, bár azóta csökkent.

Chris Whitty angliai tisztifőorvos a szerda esti Downing Street-i sajtótájékoztatón elmondta: a szerda délelőtt zárult 24 órában 2659 új fertőzést mutattak ki országszerte, és a pozitív tesztek napi száma immár négy napja folyamatosan kétezer felett jár.

A múlt hónapban végig ezer alatt volt a tesztekkel naponta kiszűrt új fertőzések száma Nagy-Britanniában.

A mostani megugrás mindazonáltal jóval elmarad a nagy-britanniai koronavírus-járvány áprilisi tetőzése idején mérttől. Akkor – a jelenleginél sokkal szűkösebb tesztelési kapacitás mellett is – volt olyan időszak, amikor naponta hatezernél több új koronavírus-fertőzést mutattak ki, és előfordult, hogy meghaladta az 1200-at a halálos áldozatok napi száma.

A szerda délelőtt zárult 24 órában nyolc halálesetet jelentettek a brit egészségügyi hatóságok.

Nagy-Britanniában eddig több mint 17 millió koronavírus-tesztet végeztek el, és ezek közül szerdáig 355 209 lett pozitív. A halálos áldozatok száma meghaladja a 41 ezret.

A szerdai tájékoztatón Boris Johnson elmondta: a brit kormány célja az, hogy október végéig 500 ezerre növelje a napi koronavírus-szűrési kapacitást.

Hozzátette: a kormány bízik abban, hogy hamarosan olyan szűrőeszközök állnak majd rendelkezésre, amelyek 90, vagy akár 20 percen belül eredményt mutatnak, és ebben az esetben naponta több millió koronavírus-szűrés is elvégezhető lesz Nagy-Britanniában, elősegítve, hogy minél többen visszatérhessenek a normálishoz közeli életvitelhez.

Ilyen tesztelési eszközökkel lehetővé válik az is, hogy a színházak és a sportlétesítmények az előadások, rendezvények napján elvégezhessék a látogatók szűrését és biztonsággal beengedhessék azokat, akiknek lelete negatív – hangsúlyozta a brit miniszterelnök.

Johnson hozzátette: ezeknek a szűrőeszközöknek a próbája már a jövő hónapban elkezdődik Manchester egyik városnegyedében, majd a kormány reményei szerint alkalmazásuk országossá válik.

A brit miniszterelnök szerint ha minden jól megy, akár már karácsonyra lehetségessé válhat a normalitáshoz sokkal közelebbi életvitel.