Visszafejtett kód

„Nincs olyan teendő, amitől az emberek többsége inkább visszariadna, mint a kitartó és következetes gondolkodás – ez a legnehezebb munka a világon.”
(Wallace D. Wattles)

A gondolkodást úgy is lehet művelni, hogy az ember hangot ad az érzéseinek. Ez a hang annyira erős, amennyire ezek az érzések meg vannak támogatva adatokkal, tényekkel, vagyis tudással. Egyszóval a hangadást úgy is lehet művelni, hogy az ember előtte gondolkodik. 

Kimetszett részek

Manapság a gondolkodók egy része nem fecsérli idejét a gondolkodásra, – urambocsá! – az olvasásra, főleg nem a másként gondolkodók műveinek olvasására, ellenben hosszasan tanulmányozza a közbeszédet, s a megfelelő célcsoportra a megfelelő tematikát alkalmazza. Pontosan úgy, ahogy a sebész válogat a szikék mérete és formája között a kivágandó terület nagysága és formája alapján. 

Ezért van az, hogy táborokra hasadtunk. Nem a párbeszéd a lényeg ugyanis, hanem a saját csoport erősítése. Nem a konszenzus a lényeg ugyanis, hanem a másik fél hiteltelenné tétele. Ehhez pedig egyáltalán nem kellenek érvek. Elég, ha az ember a legelemibb ösztönökre hat. Hogy ezzel néha ép szövetet is kivág, vagy tán pont annak eltávolítását célozza meg? Ugyan már! Ez amolyan belgyógyászi érvelés. Amolyan szabadgondolkodói métely.

Óvatos szabadgondolkodás

A klasszikus értelemben vett gondolkodás, az úgynevezett szabadgondolkodás azért haldoklik, mert egyre kevesebben merik vállalni, hogy a szekértáboron belülről adnak igazat kívülre. Azt pedig még kevesebben, hogy a szekértáboron belülről cáfolnak valakit. S ha olykor-olykor egynémelyek meg is teszik, újfent csak érzelmi túlfűtött állapotban fogalmazva, bántó, kioktató éllel teszik. Valamiféle képzelten magas lóról, ami jobb esetben hintaló, de inkább agyagszamár.   

E folyamat veszélyessége igen nagy: működő ellenzék hiányában a kormánypárti táboron belül jöhet létre egy ellenzék. Ez az ellenzék pedig csak még mélyebbre veri az éket a társadalom törzsébe, egészen addig, amíg az hangos reccsenéssel végleg ketté nem hasad. Különösen veszélyes ez az attitűd a holdudvar értelmiségére, legkiváltképp ránk, sajtómunkásokra. Ahogy tanult kollégám, Szentesi Zöldi László mondta nemrég, valamiféle arany középutat kéne keresnünk, s nem egynémely erős megszólalás után szentté avatnunk avagy pokolra taszítanunk a publicistát, aki csupán annyit tesz, hogy kisebb-nagyobb rálátással, egy bizonyos műveltségi fokon állva, megírja a véleményét.  

Az eredő

Amennyiben azt akarjuk, hogy a fenti problémára, s úgy eredendően minden más, a közéletet érintő problémára megoldást találjunk (illetve hogy előtte megoldásokat keressünk), egészen az alapokig kell leásnunk, hogy ott a következő mondatot találjuk: „Minden magyar lélek felelős minden magyarért”. Szabó Dezső örökérvényű gondolatának pedig egyetlen „kivéve” kezdetű záradéka sincs. El kell felejtenünk tehát a másként gondolkodók megkövezését táboron belül s kívül egyaránt. Helyette azon kell elgondolkodunk, hogy ki mit mondott, s amit mondott, miért mondhatta.

Persze mindezen tézis nem alkalmazható a parttalanul sértegetőkre, a magánszférában kutakodókra, az egyértelműen rosszindulatúakra, mert ezek a rosszindulatúak jobbára parancskövetők. Vagy politikai, vagy főszerkesztői nyomásra cselekszenek, hiszen a vágyvezérelt újságírás negatív csúcsát, a botrányújságírást célozzák meg cikkeikkel. Ahhoz viszont, hogy különbséget tudjunk tenni a valóban tőlünk másként gondolkodó és a gondolkodásmentes rosszindulatú között, ahhoz nekünk is el kell kezdenünk gondolkodni.     

***

A gondolkodásunkat, a látásmódunkat azonban nem erőltethetjük rá másra, mert ezzel olyasfajta abúzust követünk el a szuverén elmén, ami minden, csak nem demokrata, minden, csak nem humanista. 

S ha kell, ezerszer leírom újra azt a vezérelvemet, amit már ezerszer leírtam:

Nem azt akarom, hogy úgy gondolkodj, ahogy én. Azt akarom, hogy gondolkodj.