Az alkotmányjogász az őszödi beszéd 14. évfordulóján elmondta, 2006-ban a gazdasági válságot kiegészítette egy súlyos morális válság is, amit az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc okozott.

Hirdetés

Mostanra – az őszödi beszéd hatására is – az MSZP a megszűnés szélére sodródott, ami azt jelzi, hogy a baloldal morális állapota még mindig alacsony.

A volt miniszterelnök társadalmi elutasítottsága pedig – annak ellenére, hogy az általa vezetett Demokratikus Koalíció a legnépszerűbb ellenzéki párt – nagyon magas.

Ifj. Lomnici Zoltán hangsúlyozta, negatív hősnek tűnik ma már az MSZP-SZDSZ koalíció, s az akkori köztársasági elnök, Sólyom László is, akiben „elhallgatott a demokrata”, amikor szigorúbb lépéseket kellett volna tenni a kiszivárgott beszéd kapcsán.

Korábban írtuk

„Az is rendkívül lényeges, hogy 2010-ben jött meg a (…) közjogi válaszreakció arra, ami történt 2006-ban. Ugye nemcsak az őszödi beszédre gondolok, hanem a szemkilövetésre, illetve mindarra, ami a mai napig skarlátbetűként a magyar baloldalon – mint bélyeg – ott van” – fogalmazott az alkotmányjogász.