Még mindig az „orosz befolyás” van terítéken
Oroszország félrevezető információkkal próbálja aláásni Joe Biden demokrata párti elnökjelölt kampányát – jelentette ki Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója a képviselőház belbiztonsági bizottságának csütörtöki meghallgatásán.
Wray leszögezte: Oroszország nemcsak Biden kampányát próbálja meg aláásni, hanem igyekszik megrendíteni az amerikaiak bizalmát a választási folyamat hiteleségében is. De szerinte a legnagyobb aggodalomra az orosz dezinformáció mértéke és folyamatossága ad okot.
Az amerikai választási folyamatba történő orosz beavatkozást illetően nem Wray az első, aki figyelmezteti a törvényhozókat és a közvéleményt. Augusztus elején az Országos Elhárítási és Nemzetbiztonsági Központ (NCSC) igazgatója, William Evanina szintén kongresszusi meghallgatáson jelentette ki, hogy Moszkva megpróbálja befolyásolni az amerikai választásokat. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy más-más célokkal ugyan, de Kína és Irán szintén ezzel próbálkozik.
Az FBI igazgatója kifejtette azt is, hogy a szövetségi nyomozók fokozott figyelmet fordítanak az amerikai technológiák és ipari titkok ellopására irányuló kínai kísérletekre is. Az ázsiai ország tevékenysége szerinte olyan erőteljes, hogy az FBI-nál új elhárítási dossziét nyitottak Kínának.
Londonnak tiszteletben kell tartania a Belfastban 1998-ban aláírt nagypénteki egyezményt, ha szabadkereskedelmi megállapodást akar kötni Washingtonnal – írta Joe Biden, amerikai demokrata párti elnökjelölt a Twitteren csütörtökön.
Az ír származású Biden leszögezte, hogy amennyiben elnökké választják, „nem engedi meg”, hogy az észak-írországi béke „a Brexit martalékává” váljék.
Biden megosztotta a képviselőház külügyi bizottsága néhány tagjának nyílt levelét is. A törvényhozók ezt Boris Johnson brit kormányfőhöz intézték, és szintén arra figyelmeztettek, hogy az amerikai képviselőház nem fogja támogatni az amerikai-brit kereskedelmi megállapodást, ha a Brexit után nem marad érvényben a nagypénteki békeegyezmény.
Dominic Raab, a brit kormány Washingtonban tárgyaló külügyminisztere szerdán Mike Pompeóval, az amerikai diplomácia irányítójával tárgyalva megnyugtatta Washingtont, hogy a nagypénteki megállapodás nincs veszélyben. Közös sajtóértekezletükön Pompeo hangsúlyozta: az amerikai kormányzat bízik abban, hogy London „jól oldja meg” ezt a kérdést.
Raab találkozott Nancy Pelosival, a képviselőház demokrata párti vezetőjével is, aki közölte: „esély sincs” arra, hogy az amerikai kongresszus elfogadja az amerikai-brit szabadkereskedelmi megállapodást, ha az Egyesült Királyság – megsértve a nemzetközi egyezményeket – nem tartja tiszteletben a nagypénteki egyezményt.
A nagypénteki egyezményt 1998-ban Tony Blair akkori brit kormányfő és Bertie Ahern, Írország akkori miniszterelnöke írta alá. A megállapodás a többi között garantálja a nyitott északír határt. A brit kormány azonban a napokban olyan törvénytervezetet nyújtott be, amely több pontban ellentmond az Európai Unióval tavaly októberben kikovácsolt Brexit-megállapodás egyes sarkalatos fejezeteinek, köztük az északír-határkérdésnek is.
