Fotó: ShutterStock.com/Steve Jolicoeur
Hirdetés

Emlékeztetett, hogy amikor tavasszal elrendelték a korlátozásokat, 47 fertőzött volt az országban, most pedig csak kedden több mint ezer új fertőzöttet azonosítottak. Az ország legtöbb tartománya a nyáron enyhített a korlátozásokon.

„A mai, sőt, a holnapi számokat sem tudjuk megváltoztatni, mert azt már eldöntötte az, amit két héttel ezelőtt tettünk vagy nem tettünk. De azon tudunk változtatni, hogy mi lesz októberben és a télen. A hálaadásnapi összejövetelek valószínűleg elmaradnak, de a karácsonynak még van esélye” – mondta tévében élőben sugárzott beszédében a liberális kormányfő, felszólítva egyúttal honfitársait, hogy viseljenek maszkot.

„Együtt képesek vagyunk rá, hogy ellenőrzés alá vonjuk a második hullámot” – szögezte le Justin Trudeau.

A kormányfő az ország legsúlyosabb egészségügyi válságának nevezte a koronavírus-járványt, amely már több mint 9000 emberéletet követelt Kanadában, a gazdasági következmények pedig már most súlyosabbak, mint amelyeket a 2008-as pénzügyi válság okozott.

Korábban írtuk

A kormány a károk féken tartása érdekében jövő nyárig meghosszabbítja a vállalkozásoknak nyújtott bértámogatást, amelynek keretében azok a vállalatok, amelyek forgalmuk legalább 30 százalékát elveszítették, alkalmazottaik bérének 75 százalékát megkapják állami támogatásként.

„Ez nem a megszorítások ideje” – hangoztatta Trudeau, aki szerint az alacsony kamatok lehetővé teszik a pluszköltéseket, és hosszabb távon sokkal többe kerülne, ha a költségvetés nem fordítana ennyi pénzt a gazdasági károk enyhítésére.