Hirdetés

Szálasi egyszer felkereste a lakásán Szabó Dezsőt. A nyilasvezér minden átmenet nélkül áradozni kezdett: „Mester, önhöz képest csecsemők vagyunk!” Erre Szabó Dezső rávágta: „Csecsemőkre nem lehet országot bízni!”, és gyorsan kituszkolta a megrökönyödött Szálasit – idézi a harmincas években közszájon forgó anekdotát Máthé Áron.

Hogy milyen ember volt Szálasi Ferenc, a Nyilaskeresztes Párt vezetője? A korabeli jellemzésekből egy rajongó, misztikus természetű, szocialista tévtanokat szerencsétlenül értelmező férfi képe rajzolódik ki. Ebből jött létre az a veszélyes gyúelegy, amiből megszületett a nyilasmozgalom.

– Málnási Ödön nyilasideológus jellemzésében saját világában élő, egzaltált, monomániás személynek írta le a hungarista mozgalom vezérét, rögeszmésnek, aki messiástudata fogságába esett. Szálasi elhitte magáról, hogy küldetése van, kóros önképe pedig eltakarta előle a valóságot – mondja Máthé Áron.

Ideológiai káosz

A nyilasmozgalom kaotikus eszmevilágát mutatja, hogy Málnási hungarista ideológusként vállaltan marxista volt. A párt állománya hasonlóan zavaros személyekből állt össze, a nyilasok többsége szocialista típusú társadalmat és gazdaságot akart. Péntek István, a nyilasok főideológusa a Tanácsköztársaság alatt a Vörös Őrségnél szolgált, a kommün bukása után különféle szélsőbaloldali csoportokhoz csatlakozott, de mindig hiányérzete volt. Az ideológiai űrt Szálasiék töltötték be számára. A mozgalom minden szintjén megtalálhatók a szocialistából vagy kommunistából lett nyilasok. Az átállás a legtöbb esetben nem jelentett különösebb nehézséget.

Korábban írtuk

Hogy miképp helyezték el magukat a nyilasok az ideológiai térben, jól mutatja Péntek István esete, aki 1944. október 15-e után a csepeli Weiss Manfréd Acél- és Fémművekben mondott beszédet a munkások előtt. Kijelentette, hogy az osztályharc a nyilaspuccs által győzött. A háború után többször is kihallgatták Pénteket, aki azt állította, hogy őt a Horthy-rendszerben baloldalisága miatt üldözték. Ez nem találta összeegyeztethetetlennek azzal, hogy nyilas lett, mivel saját bevallása szerint szocialista mozgalomként tekintett a nyilasokra.

Rákosi Mátyás örökítette meg visszaemlékezéseiben, hogy amikor Szálasival a szegedi Csillag börtönben egyszerre töltötték jól megérdemelt büntetésüket, a Molotov–Ribbentrop-paktum után Szálasi azt gondolta, hogy kicsiben itthon is megcsinálják a kiegyezést. Nem a nemzeti szempontok vezették a „nemzetvezetőt”, sokkal inkább Németországra figyelt. Rákosi viszont tapasztalt politikai gengszter volt, és egyszerűen kiröhögte a nyilasvezért. Amikor a háború véget ért, Szálasi szilárdan meg volt győződve róla, hogy a kommunista párt felhasználja majd az ő elképzeléseit az új rend megteremtésében. Ez azonban ábránd maradt, háborús főbűnösként kivégezték.

Az 1945-ös választások kapcsán naplójába azt írta, hogy bár pártja nem lehet jelen a választásokon, biztos benne, hogy „a földműves testvéreink a parasztpártra, munkás testvéreink a szociáldemokratákra, szegény testvéreink pedig a kommunistákra szavaznak”. A polgári oldalt tömörítő Kisgazdapártot nem véletlenül nem említette Szálasi, hiszen a polgári réteggel és a birtokos gazdákkal nem igazán volt átfedése pártjának.

– A nyilasok gyakran keveredtek utcai összecsapásokba a szocdemek radikális ifjai­val és a kommunistákkal. Nem véletlenül, hiszen gyakorlatilag ugyanabból a frusztrált, sikertelen, elégedetlen, mindig a máséra vágyó társaságból származtak, egymással rivalizáló szélsőséges csoportokról volt szó. A nyilasok merényleteket is elkövettek a Dohány utcai zsinagóga ellen, de még a saját, árulónak tartott politikusaikra is rátámadtak – meséli Máthé Áron.

Nem volt ritka az sem, hogy egy családon belül éljenek kommunisták és nyilasok is, a Rajk fivérek jellegzetes példái ennek, de ugyanez volt a helyzet Ribánszki Róbert későbbi keményvonalas kommunista politikus családjában is.

– A nyilasmozgalmat tulajdonképpen szocialista eretnekségnek lehet tekinteni – foglalja össze a két szélsőséges mozgalom kapcsolatát Máthé Áron.

Célkeresztben a keresztények

A keresztény egyházak primátusát 1919 után senki nem kérdőjelezte meg Magyarországon. A kommunisták és a nyilasok viszont nagyon hasonlóan viszonyultak a történelmi magyar egyházakhoz. Bár Szálasi magát katolikusnak tartotta, a gyakorlatban a kommunisták és a nyilasok eljárása nem sokban különbözött. Az egyházak működését csak úgy voltak hajlandóak elfogadni, ha kiszolgálják a magyar nemzetiszocialista mozgalmat, sőt, ha abban fel is oldódnak. Ennek érdekében a kivégzésektől és bebörtönzésektől sem riadtak vissza.

Az egyházak távolságtartása nem csak lelki vagy eszmei háttérből fakadt: ahogy kortársai általában, ők is rögeszmés fanatikusnak tartották Szálasit. A Szálasi-féle Nyilaskeresztes Párt ugyanis egy szekta jellegű gyülekezethez volt hasonló, a politikát keverték a mezítlábas misztikummal. Szálasi börtönévei alatt például rabvacsorákat tartottak a hívek a bezárt nemzetvezető kiszabadulásáért. Ezeken a szertartásokon gyertyát gyújtottak a későbbi nemzetvezető képe előtt, és imádkoztak, hogy mielőbb elhagyhassa a börtönt. Máthé Áron elmondása szerint a katolikusok szentáldozásához vagy a protestánsok úrvacsorájához lehet ezeket hasonlítani. Ebben a formában nem többek e szertartások, mint közönséges szentségtörés.

A mozgalom akkor mutatta ki a foga fehérjét, amikor a németek akaratából hatalomra jutottak. Onnantól kezdve világos lett, hogy a kereszténység baloldali küldetésként való félreértelmezése mit jelent. A misztikus rögeszmék a gyakorlatban véres eredményre vezettek, a párttagságot ugyanis a legkevésbé sem érdekelték az erkölcsi vagy vallásos szempontok. A nyilasok több papot is letartóztattak, bántalmaztak vagy megfélemlítettek, többek között Mindszenty József hercegprímást, Shvoy Lajos székesfehérvári püspököt is.

Mindszenty József Shvoy Lajossal, Kelemen Krizosztommal, a pannonhalmi főapáttal és a később vértanúhalált halt Apor Vilmos győri püspökkel tiltakozó levéllel fordult a nyilas kormányhoz, szót emelve a zsidók elhurcolása és az ország elpusztítása ellen. A főpapság a hűségesküt is megtagadta a nyilasoknak, Mindszenty pedig visszautasította, hogy Te Deumot mondjon a nyilasok sikeréért. A nyilasok végül Mindszentyt huszonhat pappal együtt őrizetbe vették, majd Sopronkőhidára hurcolták. A bebörtönzéseken túl több gyilkosságot is elkövettek egyházi személyek ellen. A legismertebb áldozat Salkaházi Sára apácanővér, akit zsidókkal együtt a Dunába lőttek. Sára nővér rendtársai szintén bántalmazást szenvedtek el, Slachta Margitot a zuglói nyilasok verték össze.

A protestánsok közül ki kell emelni Joó Sándor pasaréti református lelkész embermentő tevékenységét vagy Sztehlo Gábor evangélikus lelkészt, aki az üldözött gyerekeket őrizte. Mindkettejük élete veszélyben forgott emiatt.

Budapesten a nyilasuralom elsősorban a zsidók életét veszélyeztette, de a gettó falain kívül élő lakosságot szintén terror alatt tartották. Számtalan feljegyzés és jegyzőkönyv maradt fenn a nyilasok lakossággal szembeni önkényeskedéséről. Ez főként rablásokat jelentett, de számtalan példa volt gyilkosságra és nemi erőszakra is, illetve olyan esetekre, amikor keresztényeket félemlítettek meg, amiért zsidóknak kenyeret vásároltak. A fenyegetéseket sok esetben tettek követték, a zsidókat bújtató keresztényeket irgalom nélkül kivégezték. Néha azokat is megölték vagy megverték, akik „zsidósan” néztek ki. Ugyanígy jártak a behívónak eleget nem tevő fiatalok is, miközben a nyilas pártszolgálat soraiban is előfordultak katonaszökevények. A kommunisták egyik vádja az volt a nyilasokkal szemben, hogy a szovjet csapatok ellen harcoltak. Ez azonban éppen olyan hazugság, mint az, hogy a szovjet hadsereg felszabadította volna Magyarországot.

Állami útonállók

A nyilasok felfegyverkezve jártak a városban, a rendőrök próbálták ugyan néha megfékezni őket, de alapvetően „szabad betyárokként” viselkedtek, ahogyan egy tanúvallomásban olvashatjuk. A szovjet csapatok közeledtével egyre inkább megvadultak. Több olyan jegyzőkönyv készül az utolsó hetekben, amelyek szerint a nyilas keretlegények egyszerűen rabolni mentek be lakásokba. Nidosi Imre, Budapest nyilas parancsnoka a háború utáni kihallgatáson úgy jellemezte magát, „én egy piti tolvaj voltam”.

A nyilasok éppúgy szerették más tulajdonát, mint a kommunisták. Volt példa arra is, hogy az egyik nyilas kiutaltatott magának egy cipészműhelyt, mivel történetesen ci­pész­mester volt.

– A nyilasuralom alatt lényegében intézményesített útonállás zajlott – mondja Máthé Áron.

Az egész országra vetítve volt adatbázisuk, hogy kit kell elvinni, kinek a helyére kit kell ültetni a teljes hatalomátvételhez. Gál Csaba „személyügyi megbízott” vallomása szerint nyolcvanezer név szerepelt azok listáján, akiket le kell cserélni vagy elvinni, illetve ezek helyére tenni.

A magyar királyi rendőrség általában nem működött együtt a nyilasokkal, nemritkán ellenségesen viszonyultak egymáshoz. Egyes feljegyzések arról tanúskodnak, hogy a nyilasok méltatlankodtak, amiért az általuk letartóztatott embereket a rendőrség elengedte. Akadtak kisebb-nagyobb fegyveres összetűzések is, a rendőröknek rossz emlékei voltak a nyilasokról, még abból az időből, amikor utcai garázdaként jártak el ellenük. A nyilasok is bizalmatlanok voltak a rendőrökkel szemben. Megtörtént, hogy egy nyilas pártszolgálatos beterelt harminc embert a rendőrségre, hogy vigyék őket a téglagyári gyűjtőbe. A rendőrségen azonban meghallgatták az elfogottakat, felvették a jegyzőkönyvet, majd elengedték őket. Olyan esetet is feljegyeztek, hogy egy nyomozó, Bottyán László detektív hamis paranccsal a nyilasház pincéjéből 18 üldözöttet hozott ki, majd engedett szabadon. A kommunista vizsgálóknak azonban nem volt érdekük a Horthy-féle rendőrség felmentése, ahogy az egyházi embermentéseket sem verték nagy dobra.

A nyilasok és német gazdáik után a szovjet megszállók következtek. Az ország cseberből vederbe jutott.