Nem engedhetjük meg, hogy a kommunizmus eszméi újra teret nyerjenek

Gulyás Gergely a Várkert Bazárban tartott ünnepségen hangsúlyozta: 64 évvel ezelőtt a magyarság szolgáltatott bátor bizonyítékot a világnak arra, hogy számára a szabadság fontosabb, mint az élet.

A világ legerősebb katonai hatalmával és a szovjetek magyarországi kommunista helytartóival való szembefordulás számítás és mérlegelés nélküli, örökérvényű nemzeti kiállás volt a szabadság mellett – jelentette ki.

Úgy fogalmazott: a mi feladatunk az, hogy többé ne legyünk olyan helyzetben, amelyben a szabadságukat bárki elveheti, nem engedhetjük meg, hogy Magyarország sorsáról a megkérdezésünk nélkül idegen érdekek szerint döntsenek olyanok, akik soha nem kaptak demokratikus felhatalmazást erre. 

„Nem engedhetjük meg, hogy a kommunizmus eszméi újra teret nyerjenek mindennapi életünkben, hogy földrészünkön a jogállam fontosságának gyakori emlegetése közepette Marx és Lenin szobrokat állítsanak” – hangsúlyozta a miniszter.

Gulyás Gergely úgy vélte: aki magáénak érzi a szabadságot, az sajátjának kell érezze 1956-ot.

„Van közünk mindannyiunknak az egyetemistákhoz, akik az egész országot megbénító félelem légkörében először emelték fel szavukat és hosszú évek után először mertek a hatalommal szemben tüntetést szervezni” – fogalmazott.

Úgy folyatta: van közünk a gyárból hazainduló munkásokhoz, a pesti srácokhoz, a forradalom mellé álló katonákhoz, rendőrökhöz, a felkelő csoportokhoz, a sebesülteket ellátókhoz, a forradalom helyi vezetőihez.

Van közünk azokhoz, akiket agyontapostak a fővárosra rontó  páncélosok, és azokhoz is, akiket a forradalom után végeztek ki, van közünk az asszonyok menetéhez, azokhoz, akik egy szabad élet reményében maguk mögött hagyták a hazát, és azokhoz is, akik itthon maradtak, akik nem kötötték meg a maguk kompromisszumait, és a rendszerváltoztatásig az élet peremére szorítva, állandó megfigyelés alatt éltek, és azokhoz, akik rendszerváltás után sem kaptak igazságtételt – mondta.

Gulyás Gergely rámutatott: 1956 hősei nagyon sokfélék, van köztük gyári munkás és medikus, földműves és hivatásos katona, deklasszált arisztokrata és zsidó értelmiségi, nehézsorsú cigánylány és hithű kommunista, katolikus szerzetes és református lelkipásztor, egyetemista és ipari tanuló, válogatott öttusázó, közismert színész és az elszakított területek megannyi magyarja. Úgy vélte: ők tudták, hogy érdemes harcolni, mert összetartoznak, van közük egymáshoz, közös az életük a hazájuk és a szabadságuk is.

Kiemelte: ez a szabadság ma a mienk, ugyanakkor a 20. század kegyetlen tapasztalata az, hogy nagyhatalmi erőtérbe ékelődve Közép-Európában csak akkor őrizhetjük meg szabadságukat, ha képesek vagyunk összefogni és erőnket közös érdekeink érvényesítésért össze tudjuk adni.

Úgy vélte: az a tapasztalat, hogy együtt mi mindent vagyunk képesek vagyunk elérni, napjaikban is nagyon fontos, különösen olyan időkben, amikor nemcsak Magyarország és Európa, hanem egész világ évtizedek óta nem látott nehézséggel néz szembe.