Kanász-Nagy Máté hangsúlyozta, a kabinet több olyan jogszabályon akar változtatni, amelyeknek semmi közük nincs a járvány elleni védekezéshez.

Hirdetés

Példaként említette, az alaptörvénymódosításról szóló indítványt, amely szerinte a „lopás szentesítéséről szól”.

Az ellenzéki politikus szerint ezzel a változtatással „alapítványokba átszivattyúzott” több százmilliárd forint veszti el „közpénzjellegét”, amivel gyakorlatilag „bebetonozzák a NER-vagyont”.

A kormánynak a legsúlyosabb járványhelyzetben is azon jár az esze, hogyan tudja „kitalicskázni a forrásokat” – mondta Kanász-Nagy Máté, aki szerint jelenleg minden adófizetői forintot a gazdasági és szociális válság enyhítésére kellene költeni.

Korábban írtuk