Megvásárolt igazságok

Veszélyben a média sokszínűsége, elhallgattatják a bíráló hangokat – erre figyelmeztet november 25-i közleményében az Európai Parlament is, amely rendkívül aggasztónak tartja a médiaszabadság helyzetét az Európai Unióban. Az 533 szavazattal 59 ellenében és 89 tartózkodás mellett múlt szerdán elfogadott állásfoglalásában a képviselők elítélik „egyes tagállamok kormányának a kritikus és független média elhallgattatására, valamint a médiaszabadság és a pluralizmus aláásására irányuló kísérleteit”.

A képviselők különösen aggasztónak tartják a közszolgálati média helyzetét olyan tagállamokban, ahol az „kormányzati propagandává” silányult. Az állásfoglalás megállapítja, hogy „ha a médiatulajdon kevesek kezében összpontosul, az a tájékoztatás sokszínűségét veszélyezteti, egyben megnehezíti a félretájékoztatással szemben fellépők dolgát. A képviselők elvárják a tagállamoktól, hogy szabályozással kerüljék el a túlzott médiakoncentráció kialakulását, és garantálják a médiavállalatok tulajdonosi átláthatóságát. […]

A parlament felkéri az Európai Bizottságot, hogy az éves jogállamisági értékelés keretében mérje fel, mennyire átláthatóak az egyes médiaorgánumok tulajdonviszonyai a tagállamokban, és mekkora a magán- és az állami beavatkozás mértéke az ágazatban. A képviselők ragaszkodnak hozzá, hogy a médiaszabadság és a médiapluralizmus korlátozására tett kísérleteket tekintsék a hatalommal való súlyos és rendszerszintű visszaélésnek, amely ellentétes az unió alapértékeivel” – olvasható az EP közleményében. Nem valószínű, hogy ez a határozat Németországnak szólna. Akárcsak a sajtószabadság-rangsor, ez a közlemény is azt sugallja, hogy ott szabad a sajtó, ahol biztosítva van a bevándorlás, lehetőleg határok nélkül…

Ebben a meglehetősen paradox helyzetben érdemes felidézni Udo Ulfkotte 2014-ben megjelent nagy sikerű könyvének, a Megvásárolt újságírók (Gekaufte Journalisten) megállapításait. A munka néhány hét alatt bestseller lett, magyarul is megjelent. A szerző részletesen bemutatja, hogyan manipulál, hazudik a német média, és milyen propagandatechnikákat alkalmaz. Eszerint az újságírók munkáját a politikusok, a titkosszolgálatok és a pénztőke irányítja. Az olvasó ebből annyit érzékel, hogy „régebben az emberek több lapot is olvastak naponta, de ma már ennek semmi értelme, mert a szerkesztőségi tartalmak tetszés szerint felcserélhetők, mivel szinte teljesen azonosak” – állítja Ulfkotte. Volt kollégái, az alfaújságírók úgymond egyhangú, felületes, hiteltelen cikkeket gyártanak, mert kényelmesek, korrumpálhatók, és nem hajlandók tényfeltáró munkát végezni.

Ugyanerre a jelenségre hívta fel a figyelmet a németországi Otto Brenner Alapítvány is, amelynek tanulmányát Lánczi Tamás idézte. Az alapítvány 2017-ben a meghatározó országos napilapokat, a helyi és regionális újságokat (összesen 85 lapot), az online hírportálokat, illetve a tévécsatornákat vizsgálta, és arra a megállapításra jutott, hogy akad ugyan néhány kritikusabb lap is, de a német sajtó túlnyomó részben a kormánypropaganda közvetítője.

2017-ben a főbb német lapok 83 százalékban pozitív jelenségként állították be a bevándorlást. A szebb napokat látott német sajtóban az informatív újságírást a politikai elit dominanciája váltotta fel, az újságírók már nem objektív megfigyelők, hanem a közéletet aktívan formáló szereplők. A propaganda-újságírás a másként gondolkodókat kirekeszti, a liberális beállítottságú lapokban a meggyőzésé a főszerep. A német mainstream sajtó elfogult és egyoldalú képet fest, miközben egyre több európai polgár számára válik világossá a valóság és a média által sugallt kép között tátongó szakadék.

Idézzük ide még egyszer az EP jogos aggályait: „Ha a médiatulajdon kevesek kezében összpontosul, az a tájékoztatás sokszínűségét veszélyezteti, egyben megnehezíti a félretájékoztatással szemben fellépők dolgát. A képviselők elvárják a tagállamoktól, hogy szabályozással kerüljék el a túlzott médiakoncentráció kialakulását és garantálják a médiavállalatok tulajdonosi átláthatóságát.”

Németország a világ ötödik legnagyobb lappiaca: 300 napilap, 23 hetilap, hat vasárnapi újság jelenik meg országszerte. A világon csak Kína, India, Japán és az Egyesült Államok előzi meg a példányszámok és az árbevétel tekintetében.

Csakhogy a sokaság nem egyenlő a sokszínűséggel. Az EP közleménye szerint a képviselők különösen aggasztónak tartják a közszolgálati média helyzetét olyan tagállamokban, ahol az „kormányzati propagandává” silányult.

Érdemes lenne megnézni, hogy mi a helyzet például a németországi újságíróképzéssel. A CDU-közeli Konrad Adenauer Alapítvány vagy az SPD-hez köthető Friedrich Ebert Alapítvány újságíró-akadémiáival. Nehéz elhinni, hogy az ott végzett ifjú zsurnaliszták írásai függetlenek, objektívak és teljesen pártsemlegesek lennének.

A deutschland.de azonban mindenkit megnyugtat: „A közszolgálati rádió- és televíziószolgáltatás a tájékoztatás fontos pillére, az alapellátás része, feladata a független információszolgáltatás, a képzés, a kultúra és a szórakoztatás. Minden háztartás adót fizet a közszolgálati műsorszolgáltatásért, jelenleg havi 17,50 eurót. Emellett nagy számban működnek magánkézben lévő kereskedelmi rádió- és televízióadók, amelyeket a reklámbevételekből finanszíroznak.

A lapok nincsenek állami kézben, magántulajdonú médiavállalkozók irányítják a működésüket” – így mutatja be a német médiaviszonyokat a közszolgálati deutsch­land.de. Ám érdemes ennél jóval konkrétabban feltenni a kérdést: kik ezek a magántulajdonú médiavállalkozók, és mekkora a piaci részesedésük?

Növekvő befolyás

A legnagyobb példányszámban (napi 1,37 millió példányban) a Bild jelenik meg, amelyet az Axel Springer ad ki. A Bild Németország legnagyobb bulvárlapja, egyben a legtöbbet idézett lap. Minden tizedik német olvassa naponta. A cégcsoport Kelet-Európában is növeli a befolyását, többek közt a Magyarországon megjelenő Blikk is hozzá tartozik. Az Axel Springer 1989 óta van jelen a magyar sajtópiacon. Első kiadványa a Tvr-hét és a Lakáskultúra volt, majd jött a Kiskegyed, 1994-ben pedig megjelent a Blikk. 2004-ben indult a Glamour, 2017-ben a Noizz.hu.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung is a legnagyobb példányszámú német napilapok sorába tartozik. 1949 óta jelenik meg. Konzervatív politikai perspektíva, liberális gazdaságfelfogás – így jellemezte korábbi belpolitikai szerkesztője, Friedrich Karl Fromme a lap irányvonalát, ami mára egyre liberálisabb irányba fordult. A Frankfurter Allgemeine Zeitung Kft. többségi tulajdona a Fazit-alapítvány kezében van. A Fazit-alapítvány tulajdonosai a gazdasági, a politikai és a tudományos elit képviselői, neoliberális hálózatok tagjai, köztük Andreas Barner elnök a Német Ipari Szövetség végrehajtó bizottságából, Ludwig Georg Braun, a Német Kereskedelmi és Iparkamara tiszteletbeli elnöke, a B. Braun Melsungen AG gyógyszeripari és orvosi cikkeket gyártó vállalat korábbi igazgatóságának elnöke, az FDP és egyben a liberális párt gazdasági fórumának tagja, Justus Haucap, a düsseldorfi Versenygazdaságtani Intézet igazgatója, a Strukturális Politikai Kérdések Társaságának, az FDP gazdasági fórumának tagja és Birgitta Wolff, a szász-anhalti CDU volt tudományos és gazdasági minisztere.

A korábban konzervatív Süddeutsche Zeitung ma függetlennek és vélemény­orientáltnak vallja magát, de a lapot olvasva ma már egyértelműen baloldali-liberális. A Südwestdeutsche Medien­holding (SWMH) tulajdonában van. Egy merőben szokatlan és versenyjogilag erősen megkérdőjelezhető konstrukció keretében újabban szorosan együttműködik két közszolgálati műsorszolgáltatóval, a Westdeutscher Rundfunkkal (WDR) és a Norddeutscher Rundfunkkal (NDR). Közösen hozták létre azt a kutatási hálózatot, amelynek irányítója a Der Spiegel volt főszerkesztője, Georg Mascolo. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a Süddeutsche Zeitung mint magáncég profitál a közszolgálati műsorszolgáltatók munkájából, ami felveti a burkolt finanszírozás gyanúját, mivel utóbbiakat az állampolgárok által befizetett tévéadóból tartják fenn.

Három médiabirodalom

Első ránézésre valóban adott a sokszínűség, de ha megnézzük, hogy kiknek a tulajdonában vannak a német újságok és kereskedelmi tévétársaságok, akkor kiderül, hogy valójában négy nagy cégcsoport uralja a teljes német médiapiac több mint hetven százalékát, és közülük csak három a magáncég!

A legnagyobb médiakonszern Németországban a Bertelsmann SE & Co., amely 2019-ben közel 18 milliárd euró árbevételt ért el. A Bertelsmann-csoporthoz tartozik az RTL-csoport, illetve a Gruner + Jahr, amely többek között a Stern magazint és a Spiegelt is kiadja több lakberendezési újság, női, illetve utazási magazin mellett. Némi utánajárás, és kiderül: a Bertelsmann-alapítvány kuratóriumi tagja Thomas Buberl, az FDP gazdasági fórumának tagja.

A második legnagyobb médiaholding az ARD közszolgálati műsorszolgáltató több mint 6,6 milliárd eurós forgalommal, amely a háztartások tévéadójából működik.

A harmadik helyen a ProSiebenSat.1 Media SE nevű részvénytársaság áll, mintegy négymilliárd eurós árbevétellel. A részvényesek döntően befektetők az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából és Németországból. A tőzsdére is kivitt rt. piaci részesedése a televíziózás terén eléri a versenypiaci koncentrációnak minősülő 30-40 százalékot.

A már említett Axel Springer cégcsoporthoz tartozik a teljes Welt-csoport (Welt, Welt Kompakt, Die Welt am Sonntag, welt.de), a Welt-TV, az N24 doku, a Bild-csoport, illetve a Berliner Zeitung. A cégcsoport 2019-ben 3,1 milliárd eurós forgalmat bonyolított le.

Mindemellett a legtöbb pénzt az Axel Springer már régóta nem a nyomtatott lapokon keresi. A Google a kiadóknak világszerte egymilliárd dollárt fizet az újságírói tartalmakért. Az Axel Springer bevételének 87 százaléka ma már erről a digitális területről származik.

Alternatív cenzúra

Ezzel a címmel jelent meg november 4-én egy cikk Tobias Riegel tollából a www.nachdenkseiten.de oldalon. A cikk szerint két új jogszabály is veszélyezteti a vélemények sokszínűségét. Az egyik a nagy magántulajdonban lévő médiakonszerneknek juttatandó 220 milliós állami támogatás a digitális innováció elősegítésére, természetesen az adófizetők pénzéből. Azokéból is, akik egyébként egyre szkeptikusabbak a mainstream tartalmakkal, illetve a nagy médiabirodalmakkal szemben.

A másik az úgynevezett állami médiaszerződés, amelyet már a tartományi parlamentek is elfogadtak. Ez egy új jogszabály, amely kifejezetten előírja a médiahatóságoknak az alternatív média szabályozását az interneten: az állami médiahatóságoknak ellenőrizniük és szabályozniuk kell az internetes médiát, és biztosítani, hogy a megfelelő gondossággal járjanak el. Az internetes oldalaknak is be kell tartaniuk az újságírói elveket, ellenőrizniük kell a hírek igazságtartalmát, mielőtt megjelennek. A szabályozás a blogokra is kiterjed, így a Facebook-oldalak is a médiahatóság felügyelete alá kerülhetnek, feltéve, hogy a tartalmat ott szerkesztik. Az új szabályozással hatályát veszti a műsorszolgáltatásról szóló, 1991 óta hatályos szerződés.

Az alternatív média a véleményszabadság korlátozását látja ebben az új jogszabályban. A blog például kifejezetten véleményműfaj.

A német alaptörvény 5. cikke kimondja: „Mindenkinek joga van a véleményét szóban, írásban és képben kifejezni, terjeszteni, illetve az általánosan hozzáférhető forrásokból tájékozódni. Nincs cenzúra” – szögezi le a német alaptörvény.

Valóban?