Fotó: T. Szántó György / Demokrata
Hirdetés

– Mikor alakult a szervezet?

– Pont öt éve, 2016-ban vízkeresztkor találkozott Orbán Viktor és Jarosław Kaczyński Nedecben, ebben a történelmi hangulatú városkában. Ott hangzott el először az a javaslat, hogy létre kellene hozni egy alapítványt, amely erősebbé tenné a lengyel–magyar kulturális és tudományos kapcsolatokat.

– Miért pont Wacław Felczakról nevezték el? Ő milyen szerepet játszott a két nemzet kapcsolatában?

– Ugyancsak 2016-ban Orbán Viktor Krakkóban járt, hogy tisztelegjen Wacław Felczak emléke előtt. A történész Felczak 1938–39 folyamán ösztöndíjasként Budapesten tanult, és az Eötvös Kollégium lakója volt. Magyarország története című könyve alapműnek számít a lengyel tudományos életben. A professzor kutatóként rendszeresen járt Magyarországon, így 1987-ben például két nagy előadást is tartott a Bibó István Szakkollégiumban a Szolidaritásról, illetve annak megalakulásáról és tevékenységéről. Itt ismerte meg Orbán Viktort és egyetemi barátait. Felczak különös és felettébb karizmatikus személyiség volt. A második világháború idején futárként szolgált a londoni lengyel emigráns kormány és a lengyel földalatti ellenállás központja között, és ebben a szolgálatban Budapest igen fontos szerepet kapott. A háború után, 1948-ban Felczakot letartóztatta a csehszlovák határőrség, miközben megpróbálta kicsempészni az országból egy politikus barátját és annak családját. Átadták az UB, vagyis a lengyel ÁVO, az Urząd Bezpieczeństwa embereinek. Megkínozták, majd a kommunista bíróság koholt vádak alapján életfogytiglani börtönre ítélte. Csak 1956-ban szabadult, ezután kezdett tanítani a krakkói Jagelló Egyetemen.

Korábban írtuk

– Hogy fogadta őt a fiatal Orbán Viktor és környezete?

– Magától a miniszterelnöktől tudom, hogy a már említett előadások egyikének a végén megkérdezték a lengyel professzort, mit lehetne tenni a pártállami rendszer megváltoztatása érdekében. Felczak azt válaszolta, alapítsatok pártot! Lehet, hogy néhány hónapra bezárnak benneteket, de aztán tiétek a világ! Így is lett. Wacław Felczak pedig megkapta a Fidesztől az egyes számú, tiszteletbeli tagkönyvet. Megérte a rendszerváltást, 1993. október 23-án hagyott itt bennünket.

– Tudjuk, hogy van egy tükörszervezete az alapítványnak Lengyelországban. Mi a célja a kettős szerkezetnek?

– Először úgy volt, hogy csak egyetlen szervezet lesz. Aztán mégis kettő született, a helyi adottságok különbözőségei miatt. Kialakult az a szereposztás, hogy a kinti Wacław Felczak Kutatóintézet a magyar kultúra és tudomány lengyelországi, az itteni Wacław Felczak Alapítvány pedig a lengyel kultúra és tudomány magyarországi terjesztésére koncentrál. Kicsit eltér a két szervezet felépítése, módszertana, de azonosak a céljaik.

– A magyarok életében nagyon fontos volt az a közeledés, ami az 1960-as évektől kezdve jellemezte a lengyel és a magyar értelmiség kapcsolatait. A Budapesti Lengyel Intézet előadásai, koncertjei, kiállításai friss és üdítő forrásként táplálták a hazai értelmiségi körök szellemi életét. Épít erre az örökségre az alapítvány?

– Persze. Mi ezt az időszakot a „nagy generáció” korszakának nevezzük, itt elsősorban Kiss Gy. Csaba, Kovács István vagy Szalai Attila nevét kell megemlítenem, utóbbi sajnos a közelmúltban hunyt el. E közeledés nyomán nőtt ki idővel az a stopposmozgalom is, amikor magyar fiatalok tízezrei járták be Lengyelországot, ismeretségeket, barátságokat kötve. Az egykori stopposok közül ma többen a magyar kulturális élet meghatározó posztjain dolgoznak. Az évente megrendezett varsói Jazz Jamboree valóságos Mekkája volt ennek a stoppos vándorvilágnak.

– A kommunista vezetők nem nagyon lelkesedtek ezért az egészért, sem itt, sem ott…

– Ismerek egy történetet, amely szerint akkoriban egy magyar család autóval tartott Gdańskba, és felvette az úton a legendás lengyel színészt, az amúgy korán és tragikus körülmények között elhunyt Zbigniew Cybulskit. Beszélgettek, közös fotó is készült. A családot hazatérése után rögtön elővette a magyar állambiztonsági szolgálat… Az alapítványunk most dokumentumfilmet készít erről a bizonyos „nagy generációról”, megörökítjük ezt a korszakot.

– Milyen konkrét területeken dolgozik az alapítvány?

– Előadásokat tartunk, könyveket és CD-ket adunk ki, nagyon sok dologgal foglalkozunk. Támogatásunkkal eddig huszonnégy magyarra fordított lengyel kötet látott napvilágot. De megemlítem a Polonica Varietas nevű pályázatunkat is, amely magyar középiskolások lengyelországi kirándulásainak megszervezéséhez nyújt forrást; ennek révén eddig háromezer diák jutott el Lengyelországba. Szeretnénk megfertőzni a lengyel kultúrával a magyar fiatalokat. Hosszan folytathatnám még a felsorolást, és kiemelhetném például a magyarországi lengyel tematikájú felsőoktatási kutatások támogatását, a kutatási lehetőségek bővítését is, ami megint csak nagyon fontos dolog.

– Ellen tud állni a fiatalok körében hódító nagy globalista trendnek a nemzeti érzelmű magyar és lengyel ifjúság?

– Szerintem igen. A lengyelországi Felczak Intézet és a magyarországi alapítvány azt a közös célt követi, hogy maradjunk meg annak és olyannak, akik és amilyenek vagyunk. Ezen belül pedig erősítsük a köztes európai identitástudatra jellemző értékeket, még akkor is, ha ez a ma tapasztalható nyugati áramlatokkal való szembefordulást jelenti. A Nyugat már arra sem képes, hogy meghatározza új értékrendjét. Liberális tévelygései helyett vissza kellene térnie Európa eredeti értékskálájához, a tízparancsolathoz. De érdemes visszanyúlni az európai gondolat eredeti forrásához, Robert Schuman és Alcide De Gasperi eszméihez is. Ahogy Schuman mondta, Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Telt házas konferenciákat és előadásokat szoktunk tartani minderről.

– Milyen hatással volt a lengyel fiatalokra az őszi lengyel tüntetéssorozat, amely az abortuszkérdéstől indult, és pusztító politikai ámokfutás lett a vége?

– Sokukat elragadták az események, ez tény. Annyi haszna volt az egésznek, hogy a lengyel társadalom végre egyértelműen szembesült vele, kik az ellenfelei, és milyen komoly erők munkálkodnak azon, hogy összezavarják a lengyeleket. A helyszínen készült televíziós riportok azt sugallták, hogy sok tüntető fiatal amúgy azt sem tudta, hol van, és miért hangoskodik. Kivitték őket az abortuszért tüntető hölgyek, az ifjaknak pedig jó balhénak tűnt az egész. Amúgy kiábrándító, sőt, undorító volt az a brutalitás és közönséges hangvétel, amellyel a tüntetők egyes szervezett csoportjai keresztekre, templomokra, istentiszteletekre támadtak. Ilyen még a szocializmus idején sem történt.

– Vannak-e politikai átszüremlések az alapítvány munkájában?

– Direktbe nem politizálunk. De bízom abban, hogy Kelet-Közép-Európában ki tudjuk terjeszteni a tevékenységünket az egész térség, azaz a Három Tenger országainak területére. Ebben a lengyel–magyar történelmi kapcsolatok példaként szolgálhatnak a többiek számára. Ha úgy tetszik, ez már önmagában egyfajta politikai üzenet.

– Miként működik most, járvány idején az alapítvány?

– Nehezen. A vírus számos pályázatunkat és tervünket meghiúsította, például le kellett állítanunk a középiskolások utaztatását is. Sok konferenciánk is elmaradt, online formában dolgoztunk, olyan projektekre koncentráltunk, amelyhez nem volt szükség személyes jelenlétre. Reménykedünk abban, hogy 2021-ben pótolhatjuk elmaradt terveinket. Támogattuk viszont Teleki Pál szobrának felavatását Szegeden. Miniszterelnökként a legnagyobb veszélyt is vállalta, amikor ellentmondott Hitlernek, aki bármi áron, de be akarta vonni a magyarokat a Lengyelország elleni hadjáratába.