Fotó: Magyar Nemzet
Hirdetés

Swendt Pál 1964-ben született Budapesten. A főiskolai tanulmányait követően gyakorlatilag folyamatosan a média környékén tevékenykedett, 2002-ben került először a Magyar Nemzethez – írja a lap. Kipróbálta magát a bulvár területén is, de visszatért a politikai újságíráshoz, előbb a Magyar Hírlapnál, majd ismét a Magyar Nemzetnél dolgozott.

A G-napot követően a Napi Gazdaság munkatársa lett, majd a Magyar Időknél folytatta pályafutását. A 2019-ben újrainduló Magyar Nemzet egyik alapembere volt. A Médianéző Központ tavaly a jótollú újságírónak járó díjjal tüntette ki. Nemrég az Országos Polgárőr Szövetségtől átvehette a Polgárőrség Sajtódíját is.

Korábban írtuk