Fotó: shutterstock, archív. Készítette: Tupungato
Hirdetés

Hosszú sor áll egész nap a kórház középkori udvarán, az önkéntes oltásra várók egyenként lépnek be a gyógytornateremből kialakított vakcinázó csarnokba – látta az MTI tudósítója.

Loredana Piacenti főnővér kollégáinak adja be az injekciót: orvosoknak, ápolóknak, a tizenkétezer embert foglalkoztató kórház irodai és más alkalmazottainak. A körzet gyógyszertárainak dolgozói is a Santo Spiritóban oltatják be magukat.

Piacenti nővér elmondta, hogy az ősszel végzett néhány napos tanfolyam után december végétől megállás nélkül adja be a dózisokat, naponta akár százhúsz adagot is. „Teljesen más érzés mint a megszokott injekciók, mivel mindannyian átéltük az új koronavírus-járvány miatti félelmet. A legelső dózis beadását soha nem fogom elfelejteni, és látom, hogy a tapasztalt kollégák is meghatódnak, amikor beoltom őket” – mondta.

A vakcinát tartalmazó ampullát egy fiatalabb orvos veszi ki a hűtőszekrényből, és néhány percig műanyag kesztyűs tenyerében tartja. Lassú mozdulatokkal fel-le fordítja az üvegcsét, majd hat oltásra elegendő dózist készít elő.

Korábban írtuk

A szentlélekről elnevezett kórházat a Vatikán szomszédságában a Rómába érkező külföldi zarándokoknak emelték a 8. században, és azóta is kórházként működik.

A vakcinázásban résztvevő orvosok és ápolók „Én beoltatom magam!” feliratú kitűzőt viselnek köpenyüken. Tapsolnak, amikor hír érkezik arról, hogy a beadott oltások száma túllépte az egymilliót az országban.

Arra a kérdésre, hogy mi magyarázza a vakcinázási lelkesedést, az egészségügyi koordinátor, Daniela Frascati „természetes reakcióról” beszélt.

„Majdnem egy éve a betegség miatti félelemben és sötétségben élünk és dolgozunk, és ahogyan összefogtunk a járvány legnehezebb pillanataiban, most az oltásban is ki akarunk tenni magunkért” – jelentette ki.

Orvos kollégája emlékeztetett arra a tavaly február végi napra, amikor egész éjszaka a legelső Covid-19 gyanús betegek vizsgálati eredményeire vártak. Elmondta, az első hullámnál is rosszabb volt az október-novemberi második, amely cunamiként söpört végig a kórházakon. Az egészségügyi dolgozók úgy látják, az olaszok mentőövként kapaszkodnak a vakcinába, főleg az ország déli részén, ahol a kórházak kevésbé működnek, magas az idősek aránya, és egyre súlyosabb a járvány miatti munkanélküliség.

Az Olaszországba eddig érkezett több mint 1,3 millió adag oltóanyag nagy részét már felhasználták. A járványbiztos péntek este azt közölte, hogy a hétfőre ígért újabb szállítmánynak a Pfizer-BionTech kevesebb mint harminc százalékát tudja biztosítani. Több tartomány jelezte, hogy így nem fogják tudni beadni a második dózist.