Az összefogás a nemzet igazi tartaléka

Évértékelés és bejelentés!2020 a kormánynak a vég kezdete, az országnak viszont az újrakezdés lehetősége. 2021-ben éljünk ezzel a lehetőséggel!#jakabpéter #jobbik #néppártján

Posted by Jakab Péter on Monday, January 25, 2021
Hirdetés

Hangsúlyozta: az ellenzéki előválasztáson „nem egymást kell legyőznünk, hanem a Fideszt”, ehhez viszont összefogásra van szükség. Kijelentette, ha ő nyer, elvállalja a kormányfőjelöltséget, ha más győz, akkor őt is támogatni fogja.

Az összefogás a nemzet igazi tartaléka – mondta, és célnak nevezte, hogy „ne legyen két Magyarország”, szűnjön meg a szegények és gazdagok, a kormánypártiak és az ellenzékiek vagy a főváros és a vidék szembeállítása. A nemzeti egységkormány feladatának nevezte, hogy vessen véget az urambátyám világnak és vigye végig az elszámoltatást.

Jakab Péter bírálta a kormány válságkezelését a járvány idején. Ez a kormány annyiszor átverte már a magyar nemzetet, hogy azt sem hisszük el nekik, amit kérdeznek, márpedig ebből a válságból csak az tudja kivezetni az országot, aki mögött teljes a bizalom és aki mögött teljes a nemzeti egység. A Fidesz mögött egyik sincs meg – jelentette ki.

Úgy fogalmazott, „azért, mert a Fidesz szélsőjobboldali párt lett, a Jobbik még nem lett baloldali”. Hangsúlyozta, pártja keresztény és alapvető emberi értékeket vall.

A pártelnökké választása óta eltelt időszakot értékelve Jakab Péter arról beszélt: egy éve a nemzet megtörhetetlen lelki erejének nevezte a Jobbikot, amelynek feladata a nemzet egyesítése, és mostanra „a Jobbik 6 százalékosról 14 százalékos párttá vált”, amely a fiatalok körében a legnépszerűbb politikai erő lett. Megváltozott az is, hogy „túl sokan ülnek a Jobbik szekerén és kevesen húzzák” azt – mondta.

Korábban írtuk

Fidelitas: a jobbikosok Gyurcsányra szavaznak

A jobbikosok Gyurcsányra szavaznak – reagált a Fidelitas hétfő este közleményben a Jakab Péter, a Jobbik pártelnöke, frakcióvezetője által kevéssel korábban, közösségi oldalán közzétett videóban elmondottakra.

A rövid szöveghez csatolt képen az ellenzéki politikus vörös-sárga-kék bohócsapkában látható, a háttérben a Jobbik logójának „nemzeti” színeit rózsaszín-sárga-kékre cserélték (a Demokratikus Koalíció színei), pulpitusán pedig a közlemény egyetlen mondata olvasható.

A jobbikosok Gyurcsányra szavaznak!

Posted by Fidelitas on Monday, January 25, 2021