Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Soltész Miklós arról is tájékoztatott, hogy már elérhető a helyi nemzetiségi önkormányzatok és nemzetiségi civil szervezetek számára kiírt újabb támogatási felhívás, amelynek keretösszege 200 millió forint. Beruházásra, felújításra 500 ezer és 2 millió forint közötti összeget lehet igényelni – tette hozzá.

Az államtitkár a Pest megyei településen beszámolt arról is, hogy támogatást kap ingatlanvásárlásához a Kistarcsai Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat. A saját tulajdonú új otthon lehetővé teszi számukra önkormányzati ügyeik intézését, közösségi életük szervezését, valamint a néprajzi gyűjteményük elhelyezését is – mondta.

Vécsey László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a települések életének fontos részei és különleges színfoltjai az ott élő nemzetiségek, akik kultúrájukkal, hagyományaikkal megtermékenyítő hatásúak, és a Kárpát-medencéhez ők jelentik az eleven kapcsolatot. A magyar állam biztosítani kívánja megmaradásukat és erősíteni kultúraközvetítő szerepüket – tette hozzá.

Szabóné Tóth Katalin, a helyii szlovák nemzetiségi önkormányzat elnöke felidézte, hogy 2002-ben alakultak meg hagyományaik gyűjtése, továbbadása, valamint egy néprajzi gyűjtemény létrehozásának céljával. Korábban a települési önkormányzat egyik épületében leltek otthonra – mondta -, ám a civilház elbontásával új helyre volt szükségük, ezért támogatási kérelmet nyújtottak be az Országos Szlovák Önkormányzathoz.

Korábban írtuk