Fotó: ShutterStock
Hirdetés

A republikánus politikus ellen a demokraták lázadás szítása miatt emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott, gyújtó hangú beszéde miatt, amely után hívei megrohamozták a törvényhozás épületét, ahol a szenátus éppen a Trump által elveszített, novemberi elnökválasztás eredményét készült hitelesíteni. A támadásban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr is.

A várhatóan legalább egy hétig tartó tárgyalás kedden négyórás vitával kezdődik, amely során arról tárgyalnak, hogy alkotmányos-e az eljárás. A szenátus ezt követően szavaz arról, hogy elutasítják-e a volt elnök elleni vádat. Amennyiben ez a voksolás azzal az eredménnyel zárul, hogy az eljárás alkotmányos, akkor szerdán folytatódik a tárgyalás a vád érveinek ismertetésével.

A szenátus vezetői abban állapodtak meg, hogy mindkét fél 16 órát kap érveinek bemutatására, napi legfeljebb 8 órában. Azaz a demokraták szerdán és csütörtökön, Trump ügyvédei pedig pénteken és szombaton kapnak szót. Később lesz alkalma a szenátoroknak kérdéseket is feltenni, és további eljárási szavazások is lehetnek.

A demokraták január 13-án szavazták meg a republikánus párti amerikai elnök felmentését célzó eljárás megindítását, amelyet tíz republikánus párti képviselő is támogatott a 222 demokrata párti honatya mellett.

Ezzel Donald Trump lett az első amerikai elnök, aki ellen a képviselőház két alkalommal is a felmentési eljárás megindítására szavazott. 2019-ben a hivatali hatalmával való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával indult ellene impeachment eljárás, akkor a szenátus felmentette.

Szakértők szerint szinte biztosra vehető a volt elnök újabb felmentése, ugyanis a szenátusban kétharmados többségnek, azaz legalább 17 republikánus politikusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését. Ugyanakkor egy január végi szenátusi szavazás – amelynek során arról voksoltak, hogy folytassák-e a Donald Trump volt elleni alkotmányos vádeljárást – is azt mutatta, hogy a republikánusok többsége ellenzi az eljárást. 50 felsőházi republikánus képviselőből 45-en arra szavaztak, hogy a felelősségre vonási eljárás alkotmányellenes.

Donald Trump ügyvédei hétfőn közleményükben alkotmányellenesek nevezték a volt elnök felelősségre vonási eljárását, és a tárgyalást „politikai színjátéknak” nyilvánították. „Ahelyett, hogy a ház elnöke és szövetségesei a nemzet gyógyulására összpontosítanának, vagy legalábbis a Capitoliumot megrohamozó törvénysértők büntetőeljárásával törődnének, megpróbálták saját politikai haszonszerzésük érdekében kihasználni a pillanatnyi káoszt” – fogalmaztak. Az ügyvédek a szenátust az ügy elutasítására szólították fel.

Amennyiben a volt elnököt elítélnék, elveszítheti a neki járó juttatásokat és a szenátus egy utólagos szavazást tarthatna arról, hogy Donald Trump soha többet ne indulhasson újra elnökválasztáson. Ellentétben a felelősségre vonási eljárással, ebben az esetben csak a szenátus egyszerű többségére lenne szükség.

Korábban írtuk