Az első magyar hadügyminiszter 225 éve született

Apját, aki az ő születése előtt öt évvel nyerte el a nemességet, 1800-ban vesztette el. Ezután plébános nagybátyja nevelte, iskoláit Baján, Szabadkán, Pécsett és végül Pesten végezte. A vallásos irodalom mellett a francia enciklopédisták műveit és a történelmi munkákat is olvasta, de leginkább a katonai pálya vonzotta. Mivel világot akart látni, 1813-ban – amikor a napóleoni háborúk idején I. Ferenc király újoncozást rendelt el – katonának állt. Hogy ne utasítsák el, négy évvel idősebbnek tüntette fel magát, ezért katonai okmányaiban 1792-es születési dátum szerepel.

Önkéntes huszárfőhadnagyként a 7. huszárezred soraiban vett részt a dél-franciaországi harcokban, és 1814-ben, Napóleon első bukása után tért haza. A következő évben, a francia császár száznapos uralma alatt Nápolyba vezényelték, a háború után hivatásos tisztként szolgált tovább Szlavóniában, 1826-ban századossá léptették elő. Ezredét 1831-ben a pármai forradalmi megmozdulások leverésére küldték, itt figyelt fel rá Joseph Radetzky, a Habsburg hadsereg legkiválóbb hadvezére. Az ő támogatásával 1837-ben elnyerte az őrnagyi rangot és az ugyancsak Lombardiában állomásozó 5. huszárezredbe helyezték át, amelynek 1845-től ezredesi rangban parancsnoka volt. Katonaként is megmaradt magyar hazafinak, levelezés útján megismerkedett a reformellenzék fő képviselőivel, 1837-ben ő javasolta Széchenyinek, hogy a pesti gőzmalmot az akkor csúcstechnológiát jelentő gőzhengerekkel szereljék fel. Tudományos értekezései alapján 1844-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, emellett a Kossuth-féle Pesti Hírlapnak is előfizetője és levelezője volt.

Az 1848 márciusi forradalmak Itáliában érték, és az újságból értesült arról, hogy az első felelős magyar kormány feje, Batthyány Lajos gróf őt jelölte hadügyminiszternek. Batthyány ugyanis csak nehezen tudott a politikailag rendkívül kényes posztra jelöltet találni. Az udvar és a hadsereg érzékenysége miatt nem is politikust, hanem katonatisztet keresett, de a magyar származású császári tábornokok kivétel nélkül visszautasították. Mivel a zavaros politikai helyzet miatt mérlegelésre nem volt ideje, a művelt, hazafias érzelmű Mészáros Lázár nevét terjesztette fel, akire Kossuth hívta fel a figyelmét. Mészáros április 24-én igent mondott, de újabb két hét telt el, amikor május 7-én – egy nappal az olasz hadszíntéren az osztrákok számára kedvező fordulatot hozó Santa Luca-i csata után – királyi utasítást kapott ezrede átadására és hivatala átvételére.

A becsületes, határozott és gyakorlatias hadügyér miniszteri esküjét május 23-án tette le, és máris nagy nehézségekkel kellett szembenéznie. A császári érzelmű tisztek nem engedelmeskedtek parancsainak, ráadásul az uralkodó és a nemzet ellentéteinek kiéleződésével egyre nehezebben tudta hazafias meggyőződését és a dinasztia iránti lojalitását összeegyeztetni. Amikor Jelacic (Jellasics) horvát bán szeptember 11-ei támadásával megkezdődött a szabadságharc, Mészáros a Délvidéken ténykedett, Pestre a hónap végén tért vissza. 1848. október 1-jén beválasztották az Országos Honvédelmi Bizottmányba, amely másnaptól, Batthyány végleges lemondása után a kormány szerepét látta el. Mészáros már október közepétől újra és újra beadta lemondását, amelyet sokáig nem fogadtak el. December közepén Kossuth és a képviselők nyomására elvállaltaa felső-magyarországi hadtest vezetését, bár hadvezéri képességei felől nem táplált illúziókat, s több vereség után január közepén a tisztséget Klapka Györgynek adta át.

Az időközben altábornaggyá előléptetett Mészáros 1849. április 15-én, a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadása után egy nappal végleg lemondott a hadügyminiszterségről, bár még május elejéig vitte az ügyeket, ezután a tisztképzést felügyelte. Júliusban, amikor az orosz intervenció után a katonai helyzet egyre reménytelenebbé vált, tiltakozása ellenére őt nevezték ki a honvédség főparancsnokának, de a Görgeyhez ragaszkodó sereg ellenállása miatt csak formálisan ténykedhetett. Amikor a hónap végén a Tisza-Maros szögébe összevont honvédsereg főparancsnoka a lengyel Dembinszky Henrik lett, annak vezérkari főnökeként ténykedett. A bukás után a felségárulásért és fegyveres felkelés bűnéért körözött Mészáros Lázár augusztus 14-én Orsovánál ment az emigrációba.

Törökországból Angliába, Franciaországba, Jersey szigetére és Amerikába vetette a sors, ahol házitanítóként kereste kenyerét. 1858-ban ismét Angliába utazott, itt érte a halál 1858. november 6-án. Emigrációban írott emlékiratai a forradalom és szabadságharc történetének becses forrásai.