Hölvényi György azt követően nyilatkozott, hogy az EPP EP-frakciója szerdán elfogadott alapszabály-módosítása után a Fidesz frakció közölte: 12 EP-képviselője kilép az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjából.

Hirdetés

A magyar kereszténydemokrata képviselő elmondta, a KDNP Antall József korábbi miniszterelnök és Helmut Kohl korábbi német kancellár hívására még az 1990-es évek elején csatlakozott az Európai Néppárt pártcsalád elődjéhez, a Kereszténydemokraták Európai Szövetségéhez (EUCD), tagsága azóta folyamatos. Kiemelte: az alapszabály-módosítás – ellentétben a Fidesszel – a KDNP számára nem teremt jogi helyzetet, közvetlen kényszerítő erő hiányában nem vesz el megszerzett tisztséget.

Hölvényi György feladatának nevezte, hogy a lehetőségekhez képest tovább erősítse a vallásszabadságért, az üldözött keresztényekért, a vallások közötti párbeszéd előmozdításáért, valamint az európai fejlesztéspolitikáért megkezdett európai parlamenti munkáját.

Az Európai Néppárt európai parlamenti csoportja szerdán szavazta meg a frakció alapszabályának módosítását, amely többek között lehetővé teszi az egyéni tagság megszüntetése mellett egy egész csoport tagságának felfüggesztését, illetve kollektív megszüntetését is kellő indokok alapján, a pártcsalád alapszabályának legsúlyosabb megsértése esetén.

Korábban írtuk

A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja a döntést követően azt közölte, 12 képviselője kilép az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójából.