A RIK ciprusi közszolgálati televízió jelentése szerint a kormány már értesítette az Európai Uniót is a tervről. A tájékoztatás szerint a kerítés egyelőre 11 kilométer hosszú lenne.

Hirdetés

A ciprusi sajtó már felvételeket is közölt a szögesdrót kerítés elejéről, amelyet a megosztott főváros, Nicosia nyugati felében húztak fel.

A ciprusi biztonsági szolgálatok gyakran tartóztatnak fel migránsokat. Többségük szíriai, illetve afgán állampolgár, akik Törökországon, valamint az Észak-ciprusi Török Köztársaságon keresztül érkeznek a sziget déli, Európai Unióhoz tartozó részébe.

Níkosz Anasztasziádisz ciprusi elnök már többször szóvá tette országa nehézségeit a menekültáradattal kapcsolatban, és több alkalommal is segítségért folyamodott az EU-hoz. Hangsúlyozta, hogy a sziget lakosságának több mint 3,5 százaléka menedékkérő.

Korábban írtuk

Ciprus 1974-ben, egy görög katonai puccsot követő török invázió után szakadt két részre. Az Észak-ciprusi Török Köztársaságot kizárólag Ankara ismeri el. Törökország körülbelül 35 ezer katonáját állomásoztatja Észak-Cipruson. A ciprusi görögök és törökök közötti béke- és országegyesítési tárgyalások mindmáig nem vezettek eredményre.