A legrománabb magyar
„Románnak lenni nem nemzetiség, hanem foglalkozás”
(ismeretlen szerző)
Mint tudjuk, Deák Ferenc a haza bölcse, Jókai Mór a legnagyobb mesemondó, Széchenyi a legnagyobb magyar. Hála Istennek, nagyjaink sorát hosszan tudnánk még folytatni. Ám e dicsőséges listával párhuzamosan van egy amolyan dicstelen is. Ebbe tartozik, s kortársként rögtön ki is emelkedik róla Fekete-Győr András, a legrománabb magyar.
Románnak lenni
Kezdjük rögtön a cikket indító idézettel! Kiötlőjeként ismeretlen szerzőt jelöltem meg, azon egyszerű oknál fogva, mivel eredete vitatott. Egyesek Zsukov, mások Sztálin mondásának tartják, s olyan vélekedések is napvilágot láttak, miszerint Kosztolányi Dezső tollából származik e remek és felettébb találó sor. Ez az intellektuális marakodás is bizonyítja, hogy akárki alkotta meg a mára szállóigévé vált, kétségkívül túlzó és irredenta mondatot, valamit nagyon eltalált. Jellegét tekintve ugyanis híven tükrözi a magyarok kollektív tudatában tapasztalati úton keletkezett románképet.
Nyilván minél távolabb kerülünk az időben a gyalázatos trianoni diktátumtól, annál tompábbá válik ez a maga idejében pengeélességű idézet. A mai kor embere már nem tudja valóságosan, avagy a valósághoz közeli szívfájdalommal átérezni a százéves országrablást. Keveset jelent neki a magyar vezetők tehetetlensége és opportunizmusa miatti román glasszálás Budapesten, a felgyújtott erdélyi és alföldi falvakból kiszűrődő halálsikolyok rémsége, avagy annak a magyar katonának a tehetetlen dühe, akinek sokadszorra kellett szembesülnie azzal, hogy a román már megint olyan fegyvertárs, akit ha előreengedtünk, megfut, ha pedig a hátunk mögé engedjünk, hátba szúr.
A követendő Bukarest
E ponton következik el az a történelmi pillanat, a mikor Fekete-Győr András a Hír TV-ben Földi-Kovács Andrea vendégeként a következőket mondja:
„Létre kell hozni a kormány hatáskörébe tartozó döntésként egy korrupcióellenes ügyészséget. Ilyen működik egyébként máshol is. Romániában is működik. Ott nem tolerálta azt a román társadalom, hogy politikusok csak úgy lopják az emberek pénzét, amit ők arra adtak, hogy egyébként legyenek jól működő iskolák meg felszerelt kórházak az országukban.”
A pártelnök úr – úgy is, mint a legrománabb magyar – újra és sokadszorra hozakodik elő a román példával. Ami már se nem dühítő, se nem megmosolyogtató. Ezt hallva az ember ugyanis azt a fajta szekunder szégyent érzi, ami minden jó érzésű polgárt elkap e szavak hallatán. Mert anélkül, hogy bármiféle statisztikai adathalmazba belemélyednénk, a korrupció elleni harc tekintetében ne Románia legyen már a példa! Ahogyan, ha egy mód van rá, a magyar egészségügy se a román egészségügyet kövesse! A Fekete-Győr szerint példaértékűen működő román oktatásról már ne is beszéljünk! Vagy ha esetleg mégis beszélnénk, azt tegyük Székelyföldön, s ne mondjuk Bákó megyében, ahol a legutóbbi népszámláláskor a megközelítőleg 120 ezer magyarból csak 5100 merte magát annak is vallani.
Jogállamisági szünet
Az ominózus interjút érdemes végignéznie mindenkinek, akit érdekel, hogy a Momentum miképpen függesztené fel (ideiglenesen) a jogállamiság intézményét, hogy azzal helyreállítsa a szerinte ma nem létező jogállamiságot. Az effajta politikai spekulációk egyébiránt szorosan illeszkednek, mondhatni önazonosak a lélekbeli románsággal, avagy inkább annak pejoratív magyar értelmezésével. S csak remélhetem, hogy ezzel nem sértek meg senkit, vagy legalábbis nem jobban, mint ahogyan Joe Biden sértette meg az általa gyilkosnak nevezett Vlagyimir Putyint. Illetve nem jobban, mint ahogy az O1G-fanatikusok Orbán Viktort gyalázzák nap mint nap.
Fekete-Győr András pártelnök fidesztelenítő akciója egész egyszerűen egy nem titkolt, a hatalom megszerzése utáni előrevetített politikai mészárlás, aminek semmi köze a jogállamisághoz, ellenben nagyon is sok köze van egy másik államszerveződéshez, a diktatúrához. Mivel pedig az emberek érdekeit hajtogató Fekete-Győr világos célok és elképzelések nélkül, hagymázas ötleteire állandóan a nép legitimációját kéri, e kettőt összerakva csakis egyetlen szó keletkezhet: proletárdiktatúra.
***
Most pedig legyünk momentumabbak a Momentumnál, s rúgjuk fel az eddig koherensnek mondható gondolatmenetet! Vagyishogy ne rúgjuk fel, hanem leplezzük le a kedves olvasó előtt annak a másik, valódi gondolatmenetnek a logikáját, ami a fentiekből a következő megállapításra jut.
Lassan be kell látnunk, hogy Fekete-Győr András pártelnöknek lenni nem egy foglalkozás, hanem egy szerep. Egy olyan töltelékszerep, ami csak és kizárólag azt a célt szolgálja, hogy az eszmélő fiatalokat távol tartsa a jobboldaliságtól, anélkül, hogy a baloldali értékvesztés mocsarába vezetné őket közben.
A Momentum elnöke mesterien alakítja az ambiciózus politikust, ezzel segítve a hatalom igazi aspiránsait az áhított győzelem felé. Ám csak mímeli ezt a hatalomvágyást, ugyanis – dacára annak, hogy ő a legrománabb magyar – szívében legalább annyira nem román, amennyire nem magyar. Ő az a fajta alakítható semmi, ami kellő térkitöltő lehet ott és akkor ahol, és amikor arra szükség van.
Fekete-Győr András a magyar politika első számú purhabja.
