ÉLŐBEN az Egyenes Beszéd stúdiójából – Nem kérünk a kínai egyetemből!

Az Egyenes Beszéd vendége vagyok! A kínai egyetem így, ilyen formában nem épülhet meg Magyarországon! Többek között erről is beszélgetünk a ma esti adásában.Tartsatok velünk élőben! 🇭🇺🇪🇺

Posted by Dobrev Klára on Wednesday, April 21, 2021

Szerda este Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorának volt a vendége.

Hirdetés

A sikeres oltás miatt ideges EP-képviselő arról kezdett beszélni, hogy álláspontja szerint „már senki sem bízik a kormányban”.

A műsorvezető erre emlékeztette a Fidesz 2,5-3 milliós szavazóbázisára.

Amire Gyurcsányné váratlanul azt mondta: „az a 2,5-3 millió ember nem rendelkezik semmiről sem információval”.

A műsorvezető ezek után azt mondta, hogy „terjednek Európában a mutációk, és a kormány szerint ezért lehet szükség a veszélyhelyzet meghosszabbítására”. Gyurcsányné erre a felvetésre nem válaszolt, helyette polgári engedetlenséget javasolt a kormány ellen, mit sem törődve a járvánnyal.

Korábban írtuk

Gyurcsány Ferenc felesége nem először próbálta támadni a kormány járványügyi intézkedéseit, az oltási folyamat lassítása érdekében. Április 13-án, szintén az Egyenes Beszédben hamisan azt állította, hogy a kínai és az orosz vakcinákat senki nem vizsgálta meg, valamint hozzáfűzte: csak az a jó vakcina, amelyet Brüsszel jóváhagy.

A teljes cikket IDE KATTINTVA olvashatja.