Egresitsné Firtl Katalin elmondta, hogy mindhárom nap pünkösdi tematikával kiegészített vezetéssel várják a látogatókat a kastélyegyüttes kápolnájában.

Hirdetés

Emellett a kastélyban vezetett sétákkal tekinthetők meg a múzeumi terek 9 és 17 óra között, az utolsó vezetés 16 órakor indul.

Látogatható lesz Zoób Kati Repertoár – Az ellentétek harmóniája című kiállítása a kastély Narancsházában, emellett mindhárom nap 10 órakor barokk színháztörténeti túra is indul.

Igény esetén, minimum tíz ember számára elindítják az Eszterháza parkjai, kertjei című parktúrát is.

Az ügyvezető felhívta a figyelmet arra, hogy a látogatóknak védettségi igazolványukat a jegyvásárlásnál és a múzeumi térbe történő belépésnél egyaránt fel kell mutatniuk, ahol kötelező maszkot viselni.

A kastélyban zajló és a kastélyparkot is érintő fejlesztési munkálatok miatt arra kérik a látogatókat, hogy a parkok területén fokozott elővigyázatossággal és körültekintéssel közlekedjenek.

A Nemzeti Sírkert részét képző Széchényi-mauzóleum és környezete vezetett séta keretében látogatható mindhárom nap 9 és 17 óra között.

A nagycenki Hársfasor változatlanul szabadon látogatható.

A Sopronbánfalvi Kolostor Pálos kiállítását pedig minden nap 10 és 18 óra között lehet megtekinteni.