Kitörtünk a csapdából
Az Orbán-kormánynak sikerült az, amit mindenki lehetetlennek tartott 2010-ben: 40 százalékkal csökkentette a szegénységben élők számát. Ehhez az út a munkanélküliség visszaszorításán és a sorozatos béremeléseken át vezetett. Az egymásra épülő intézkedések eredményeképpen a minimálbér több mint duplájára nőtt, a garantált bérminimum pedig csaknem két és félszeresére.
Mi, magyarok sokszorosan megfizettük a tanulópénzt 1990 és 2010 között, amíg rájöttünk, miként lehet túlélni a balliberális gazdaság- és társadalompolitikát. Az első lecke volt a legnehezebb, az úgynevezett rablóprivatizáció, amely számos hazai ágazat összeomlásával járt, miközben olyan haszonélvezői voltak, mint például az Apró–Dobrev klán, amelybe Gyurcsány Ferenc is benősült.
A rablott vagyonok felhalmozásának számláját másfél millió munkahely megszűnésével, rekordmagasságú munkanélküliséggel és a középosztály majdnem teljes felmorzsolódásával fizette ki az ország. És ezután jött a Bokros-csomag rekordinflációval, rekord-munkanélküliséggel, az adóprés csúcsra járatásával, a nemzeti vagyon elherdálásával. Nem különböztek ettől a 2002 utáni MSZP–SZDSZ-kormányok sem, amelyek kizárólag a tőkeérdekek kiszolgálását tartották szem előtt. Dőlt a pénz kifelé az országból, ami a balliberális politikusok mellett részint az ideiglenesen nálunk állomásozó külföldi vállalatok, részint az elszaporodott offshore cégek rovására írható, miközben az ország egyre nyilvánvalóbban fuldoklott az adósságban.
Az elvtársi kormányzás tizenkét évének mérlege drámai. Az ország lakóinak harmada, közel hárommillió ember a nemzetközi standardok szerinti szegénységi küszöb alá süllyedt.
Lehetetlen küldetés
– Az Eurostat, az EU statisztikai szervezete komplex számítási módot dolgozott ki a szegények vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának kitett személyek számának megállapítására – szögezi le Szalai Piroska, a Kopp Mária Intézet (KINCS) Smart Family Centrumának vezetője, munkaerőpiaci szakértő. – A KSH is e módszer szerint méri fel a hazai viszonyokat. A relatív jövedelmi szegények körébe tartoznak azon háztartásokban élők, amelyek keresete és egyéb bevételei összesen nem érik el a mediánjövedelem 60 százalékát. A második kört azok alkotják, akik olyan háztartásban élnek, ahol a munkaképes korban lévő, azaz 18–59 éves családtagok munkaidejüknek csak húsz százalékát töltik munkával. A harmadikba a súlyosan deprivált háztartások tagjai tartoznak. Ők azok, akik kilenc pontosan meghatározott fogyasztási tételből legalább négyről anyagi okból lemondani kényszerülnek. Fizetési hátralékosok, képtelenek finanszírozni váratlan kiadásaikat vagy lakásuk fűtését. Anyagi okokból nincs telefonjuk, színes tévéjük, mosógépük, autójuk. Ők azok, akik nem engedhetnek meg maguknak évente egy hét üdülést, vagy nem kerül az asztalukra legalább kétnaponta húsétel.
Mint Szalai Piroska kiemeli, az említett mutatók szerinti szegények létszámát jelentősen megnövelte a devizahitel-válság, ami a jobboldali kormány első éveiben érte el a csúcspontját. Így történhetett meg, hogy a 2010 előtti gazdasági, pénzügyi krízis következményeinek felszámolása teljes egészében a Fidesz által vezetett kormányra várt.
A 2008-as pénzügyi válság minden uniós tagországot megviselt. Ezért a 2010 elején az Európai Bizottság által meghirdetett EU2020 stratégiának egyik fontos eleme volt a szegénység elleni küzdelem. Az ambiciózus terv fő célja az volt, hogy a tagországok tíz év alatt húszmillióval csökkentsék a szegények számát az unióban. Ehhez csatlakozva Magyarország akkori miniszterelnöke, Bajnai Gordon vállalta, hogy hazánkban a jelzett időpontig a 2008-as szinthez képest 450 ezerrel csökkentjük a szegények számát. Szalai Piroska szerint ezt akkor senki nem vette komolyan, a szakértők lehetetlennek látták a teljesítését. Ám a Fidesz-kormány komolyan vette elődjének ezt a vállalását, és az unortodox politikával váratlan sikert hozott.
A feladat bonyolultságát jelzi, hogy tizenegy olyan tagország is van, amelyben nemhogy csökkent volna 2019-re, de tovább nőtt a szegények száma a 2008-as adatokhoz képest. Mindössze kilenc tagállamnak sikerült beváltani az ígéretét. Lengyelország, Románia, Bulgária, Portugália, Csehország, Lettország, Szlovénia, Litvánia és Magyarország tartozik e körbe. Az Orbán-kormány azonban nem csak az uniós elvárásnak felelt meg. 2020-ra közel 1,1 millió embert sikerült kimenteni a szegénységből. Vagyis az Eurostat adatai szerint is 40 százalékkal csökkent a szegények száma a 2008-as adatokhoz képest. Nálunk nagyobb arányban csupán Lengyelországban mérséklődött a szegénység. A magyar modell sikerére nemzetközi hírű külföldi közgazdászok is felkapták a fejüket.
Ha munka van, minden van
Az imponáló adatok Szalai Piroska szerint elsősorban annak köszönhetőek, hogy a magyar gazdaságtörténetben még soha nem volt akkora gazdasági növekedés, soha nem bővült olyan mértékben a foglalkoztatás, mint 2010 és 2020 között. Összességében 15,3 százalékkal nőtt a foglalkoztatási ráta, így sikerült visszaszorítani a 2008-as válság mélypontján még két számjegyű munkanélküliséget. Ebben az első időben komoly szerepet játszott a baloldalról sokat szidott közmunkaprogram, amely az évtized közepén százezreket segített visszavezetni a munka világába. A 2013-ban bevezetett munkahelyvédelmi akcióterv megkönnyítette a fiatal pályakezdők munkába állását, az 55 évesnél idősebbeknek pedig állásuk megtartását.
Az EU-ban második legnagyobb gazdasági bővülés a keresetek látványos emelkedésére is lehetőséget adott a KINCS szakértője szerint. A nettó minimálbér 2018-ig 85-170 százalékkal emelkedett a gyermekek számától függően, a szakmunkásoknak járó garantált bérminimum nettó értékének növekedése pedig elérte a 108-190 százalékot. Az OECD nyilvántartása szerint Magyarországon 2010 és 2019 között kétharmaddal nőtt a minimálbér reálértéke, azaz vásárlóereje, ami a második legnagyobb növekedés az OECD országai között. Mint Szalai Piroska leszögezi, komoly javulás történt a többi V4-országban és a Baltikumban is. A nyugati államok azonban nem teljesítettek ilyen jól, a közülük éllovas Nagy-Britanniában is csupán 16 százalékos volt a növekedés, Franciaország, Belgium, Hollandia munkavállalóinak pedig stagnálással kellett szembenézniük.
A KINCS munkaerőpiaci szakértője ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy az Eurostat nemrégiben megjelent összesítése szerint a magyar minimálbér még így is az utolsó előtti helyen áll az unióban. A szakértő szerint azonban a nyers árfolyamokon összehasonlított adatok nem veszik figyelembe, hogy a magyar munkavállalók itthon költik el a keresetüket, vagyis nem érinti annyira őket az árfolyamváltozás vagy éppen a forint alulértékelése. Számukra az fontos, hogy növekedjék a pénzük vásárlóereje. E területen pedig vitathatatlan a jelentős javulás a 2010 előtti állapotokhoz képest. Hiszen a bruttó minimálbér 73 500-ról 167 400 forintra emelkedett, ez nagyjából 200-250 ezer munkavállalót érint.
Szalai Piroska úgy látja, a minimálbérek növekedése felfelé nyomta az átlagbért is. Mindez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy sikerült stabilizálni a középosztály helyzetét, és radikálisan csökkenteni a szegénységben élők számát.
Záródó bérolló
A KINCS szakértője kategorikusan cáfolja azt az ellenzéki vádat, hogy az Orbán-kabinet kormányzása alatt jelentősen nőtt volna a különbség a legalacsonyabb jövedelműek és a legtöbbet keresők között. Mint mondja, már az első Orbán-kormány idején éppen csökkenő különbséget figyeltek meg, a bérolló azonban a szocialista–szabad demokrata kormányok alatt ismét brutálisan szétnyílt. A kedvezőtlen folyamatokat csak a 2010-es kormányváltás után sikerült megfordítani. A legmagasabb és a legalacsonyabb keresetek közötti 4,25-os szorzót nyolc év alatt 3,22-ra szorítottuk le, ami jobb, azaz kisebb az OECD-államok átlagától.
Szalai Piroska úgy véli, hogy az idén várható béremelkedések tovább javíthatják a munkavállalók pozícióit, és a másfél évig tartó járvány sem akasztotta meg a kedvező folyamatokat. Optimizmusát táplálja, hogy nem csökkent a foglalkoztatási ráta a hosszú karantén alatt sem, sőt már most számos területen munkaerőhiány mutatkozik. Ám a szakértő arra is figyelmeztet: a gazdaság érzékeny, törékeny rendszer. A jó folyamatok könnyedén megakaszthatók, visszafordíthatók egy esetleges kormányváltás esetén. Mint a 2002-es hatalomváltás utáni adatsorok mutatják, az embereknek sokkal több rosszat, mint jót hozhat egy, a gazdaságirányításban bekövetkező balliberális fordulat.
