Liberális felkészülés ma estére
„A tény, hogy magyarok vagyunk, egymaga feljogosít az emelt fővel való élethez.”
(Szőcs Zoltán)
Ne törődjünk most az UEFA vizsgálatával, miszerint szurkolóinkat veszélyesnek ítélték, a flakonokkal dobálózó francia drukkereket pedig nem! Hagyjuk a csudába , hogy szivárványos lesz-e a stadion odakint (most úgy tűnik, nem), vagy hupikék! Inkább tartsunk egy rendes felkészülést arról, mire mit találhatnak ki drága hazátlanjaink! Haladjunk a legrosszabbtól a legjobb verzió felé!
Vereség esetén
Ezt a verziót eleve kizárom, mint ahogyan magyar ember ilyet ki se ejt a száján tétmérkőzés előtt, s pláne nem fogad saját országa ellen tippmixen, egyszóval én is csupán a példa kedvéért elemzem, mi lenne a liberális válasz vereség esetén? Természetesen az „O1G – Mészáros Lőrinc – Kórházak helyett stadionok” hármasa az elsők között lenne megemlítve, na és persze az, hogy valószínűleg a térdeletlenség is közrejátszott mentálisan a végeredménybe.
Ami egészen biztos, hogy az amúgy általuk mélységesen megvetett oroszokat az orosz bíró, Karaszjov miatt most röpke egy-két napig elkezdenék szeretni, s arról harsognának, hogy lám, a fasiszták elleni harcban a bíró a baráti Németországot hozta ki, a Carpathian Brigade hárommilliós serege pedig megérdemelt nyaklevest kapott.
Döntetlen esetén
Teljesen biztosak lehetünk benne, hogy a „pedig a németeknek szurkoltunk” a favorit kommentek között szerepelne a közösségi oldalakon. Már csak azért is, mert hazug és országáruló létük pillanatnyi igazság-mátrixában ez a kijelentés száz százalékig megfelelne a valóságnak, lásd Homonnay, Farkasházy és társaik korábbi megnyilvánulásait.
Ha pedig mindez nem lenne elég, egyhamar kitalálnák, hogy a szivárványtalanítóan hibás UEFA-döntés akkora sokként érte a németeket, hogy nem tudták feldolgozni az így rájuk nehezedő diszkriminációt. Amiben sajnos igazuk lenne, hogy egy döntetlennel valószínűleg nem jutnánk tovább a csoportból, dacára annak, hogy az Európa-bajnok portugálok ellen valóban állva haltunk meg, a világbajnok franciáknak pedig úgy az orruk alá dörgöltünk, mint hosszú ideje senki.
Győzelem esetén
Minden liberális rémálma egy idegenben győztes magyar csapat. Szinte látom a talpukon és/vagy a hátukon felborzolódni a szőrt ennek hallatára. S ha jól következtetek, ebből akár Strasbourg vagy Hága is lehetne. Mert biztosan lenne olyan hasznos idióta, aki már a vége sípszó után elkezdené szőni a konspirációs teória hálóját.
És akkor, na de akkor aztán az orosz bíró Putyin embere lenne, aki köztudottan Orbán-barát! És akkor, na de akkor aztán valóban ki kéne találni valamit, hogy miként tudják ellenünk (v.ö. a hazájuk ellen) fordítani a diadalt. Merthogy csatagyőztes Nagy Lajos és Mátyás királyaink körül is akadtak rút szibarita vázak, azt jól tudjuk. Az idegenlelkűség tehát nem korunk találmánya.
Ami valóban történik
Nem szabad ugyanakkor elfeledkeznünk annak említéséről sem, ami valójában történik, akármi legyen is nemzeti tizenegyünk szerdai külhoni eredménye! Amin ugyanis semmi sem változtat, hogy válogatottunkat az egész világ fociszerető népe a szívébe zárta. S nem azért, amiért egykoron Eric Moussambanit, az Angolnát, aki Egyenlítői-Guinea színeiben még magát Knézy Jenőt is meglepte!
Mert a magyar csapat valódi tudást, valódi hitet, valódi akaratot mutatott fel eddigi két játéka során. Hiszem és vallom, hogy nem utoljára!
S ha még csak erről lenne szó! De a közös rendezésű Európa-bajnokság eddig olyan mértékben növelte hazánk ázsióját, amit gondolni is csak legmerészebb álmainkban mertünk! Mert mostantól a Puskás Aréna felsorakozott a világ azon nagy stadionjainak a sorába, ahol minden csapatnak dicsőség játszania! Ez pedig nemcsak a jegyek és ajándéktárgyak eladásából származó bevétel miatt örvendetes hír, hanem amiatt is, mert általa az egész magyar idegenforgalom fellendülése várható. Teljes joggal, teszem hozzá!
***
Ahogy már az elején írtam, az első verziót teljességgel kizártnak tartom. De akárhogyan is lesz, ezen az egy évet késett nemzetközi megmérettetésen letettük a névjegyünket! Infrastruktúra tekintetében éppúgy, mint szervezőkként, hogy fiaink játékáról már ne is beszéljünk! Mert ha arról is szó esik, bizony, könny szökik a szemünkbe, a hangunk pedig elcsuklik.
Magyarnak lenni mindig jó. De most különösen az!
