Ahol a kockás liliom virul
Tornabarakony életben maradásának záloga a lakosságszám növekedése, vélik helyi civil szervezetek. A patakvölgyben, hegyek ölelésében fekvő, nyugalmat árasztó településen vendégeskedve szinte megszűnik az idő szorítása. Az apró borsodi zsákfalu további gyarapodásához azonban ambivalens módon erősödő infrastruktúrára volna szükség.
A barakonyi vendégkönyv köszöntőjében arról olvashatunk, hogy a faluban háromféle ember lelhető fel: egyrészt az egyre fogyatkozó helybéliek, akik a falu gerincét adják és egyben a folytonosságot képviselik, másrészt a gyarapodó számú, hétvégi házat vásároló betelepülők, akiket errefelé csak „lakóknak” neveznek, harmadrészt az ide vetődő és vissza-visszatérő turisták, illetve vendégek, akiket szintén elvarázsol Barakony sajátos hangulata.
Civil összefogásuknak köszönhetően a falu lélekszáma folyamatosan növekszik annak dacára, hogy a biztonságos ivóvízellátás mellett az internetkapcsolat is akadozik, ráadásul nagy szükség lenne útfejlesztésekre is. Figyelemre méltó fejlődési ívet jelez, hogy míg 2007–08-ban összesen 13, főként idősebb őslakos élt a faluban, mára a helybéliek és az ideköltözöttek létszáma 32-re emelkedett.
A Demokrata arra volt kíváncsi, hogyan küzd az életben maradásért egy a történelem viharai által is megtépázott borsodi falu a szlovák határ közvetlen közelében.
Városi civilek a falusiakért
Aprófalvakon keresztül haladunk Tornabarakony felé, utunkat lila színben pompázó illatos facélia-, más néven mézontófű-ligetek és az Északi-középhegységhez tartozó Alsó-hegy hosszan elnyúló vonulata kísérik. A gerinc túloldalán már a szlovák határ húzódik.
Bár a Tornaszentandráson áthaladó közút igen rossz állapota miatt az utolsó kilométerek meglehetősen zötyögősre sikerülnek, a faluba vezető romantikus erdei ösvény és a település látványa jócskán kárpótol bennünket. A falu fő és egyben egyetlen utcája a tájegységre jellemző házak szépen faragott, díszes tornácaival és a görögkatolikus vallást hirdető útszéli pléhkrisztusaival száz évvel ezelőtti látképet mutat. Az utca egyik oldalán húzódó lakóépületek hátsó kertjei a Barakonyi-patakhoz vezetnek, a vízfolyás túloldalán a Barakonyi-hegy vigyázza az itt élők nyugalmát.
– A 2000-es évek elején vendégségben jártunk először Tornabarakonyban a feleségemmel, és azonnal beleszerelmesedtünk a szinte érintetlen környezetbe – idézi fel a múltat a település 2019-ben megválasztott polgármestere, Molnár János. – A következő években rendszeresen visszajártunk ide Gödöllőről, míg végül házat vásároltunk a patakvölgyben, így találtunk új otthonra és új barátokra. Gödöllői, kistarcsai, szegedi, debreceni „gyüttmentekként” úgy éreztük, szervezett keretek között hatékonyabban tudnánk együtt dolgozni a kihalófélben levő falu még megmaradt értékeinek megmentéséért és az évszázados hagyományok felélesztéséért.
A szándékot tettek követték, és 2008-ban megalakult a Baráti Kör Tornabarakonyért Alapítvány, majd két év múlva a Barakonyi Patakvölgy Egyesület. Ahogy a polgármester tréfásan megemlíti, azóta Tornabarakonyban az országos átlagnál is magasabb az egy főre eső civil szervezetek száma.
Munkájuknak köszönhetően egyre többen költöznek a völgybe, köztük egy másik városból a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételével áttelepült háromgyerekes család, akik az ősi magyar racka juhfajta tenyésztését szeretnék meghonosítani. De élnek itt pedagógusok, vállalkozók, mérnökök, szálláshelykiadók, botanikus, orvos, vadász és geológus is.
Egyesület és alapítvány összhangja
Molnár Jánossal együtt indulunk el felfedezni a falu kincseit. Útközben megállunk Jenei Edit Levendulás házánál, amely vendégház is egyben. A debreceni illetőségű, eredetileg közművelődési szakemberként tevékenykedő Jenei Edit több mint három évtizede, szintén vendégként érkezett a településre, de ma már civil vezetőként és vendéglátóként tavasztól őszig szinte folyamatosan itt tartózkodik.
– A Barakonyi-völgy az Országos Kéktúra útvonalán helyezkedik el, a szép számban ideérkező bakancsos turisták hozzánk hasonlóan valamennyien el vannak ragadtatva a természeti kincsek látványától – mondja a Barakonyi Patakvölgy Egyesület elnöke. – A vezetékes internethálózat kiépítése évek óta folyamatban van, és nagy szükség is lenne rá, főként az idetelepülni szándékozó vállalkozások működtetéséhez, ám konkrét szerződések helyett egyelőre csak ígéreteket kapunk. Áthidaló megoldásként az egyesület úgynevezett Digitális Jólét Pontot működtet, ahol internetezni, nyomtatni és szkennelni is lehet, de a szupergyors netkártya segítségével az épület hatvanméteres körzetében szintén rá lehet kapcsolódni a világhálóra.
Mindez lehetőséget nyújt például online vizsgák letételére, de akár távmunkára is. Az egyik barakonyi ennek segítségével tart német nyelvleckéket Svédországban élő tanítványainak, de ha zordak az időjárási körülmények, bizony akadozik a szolgáltatás.
– Próbálkoztunk helyhatósági társulással, fordultunk területileg illetékes országgyűlési képviselőkhöz, igyekszünk kihasználni az önkormányzati pályázati lehetőségeket is. Így jutottunk például falugondnoki buszhoz, új szennyvíztartályhoz és szálláshely-fejlesztési forráshoz, hiszen az egykori bolt és kocsma épületében az önkormányzat turistaszállást, a régi iskolában pedig közösségi teret üzemeltet – sorolja a településvezető. – Zsákfaluként azonban itt, a végeken elfeledett vidéknek számítunk. Bízunk benne, hogy előbb-utóbb lesz vezetékes internet, a harminc éve toldozott-foltozott helyett jó minőségű közút, aszfaltozott belterületi utak, megfelelő szennyvízelvezetés és vezetékes ivóvíz is, utóbbit ugyanis jelenleg lajtoskocsikkal hozzák a helyi víztározó medencébe. Az itteni friss levegő és nyugalom, a madárcsicsergés, a kertekből is megfigyelhető őzek és szarvasok jelenléte azonban bőven ellensúlyozza az említett problémákat.
Megtudjuk, hogy különösen a nyári hónapok során telik meg nyüzsgő élettel a falu. Míg az egyesület a felnőtt-alkotótáborok – rekeszzománc ékszer, kosárfonó-lovas, nemezelő, ikonfestő, vászonhímző – lebonyolításáért felel, addig az alapítvány a népi kultúrát előtérbe helyező néptánc- és honismereti nagyrendezvényeket szervez. A rendszeres nyári Gömör-Tornai Népművészeti Találkozóra évente mintegy ezer vendéget várnak.
A közösségépítésen túl az említett események célja, hogy népszerűsítsék Tornabarakony szellemi és tárgyi kincseit: az agárkosbor nevű védett növényt, a hajdani Gömör-Torna vármegye népi építészetére jellemző keresztcsűrt, a ruszin gulyást, a gyógynövények gyűjtéséhez és szenteléséhez kapcsolódó hagyományokat, a Barakonyi-patak völgyében nyíló különleges, védett mocsári kockás liliomot és a helyi görögkatolikus templom királyi ajtaját is. Valamennyit sorra felvették a helyi „hungarikumok” gyűjteményébe, vagyis az itteni Értéktárba. Ahogy Jenei Edit fogalmaz, így válik folyamatosan élővé a vidék szellemi öröksége.
Küldetéstudat és kezdeti bizalmatlanság
A Levendulás házból az Istenszülő születése görögkatolikus templomba vesszük az irányt. A jelenlegi kőtemplom helyén eredetileg fatemplom állt, amelyet az 1720-as években ideérkező ortodox ruszin jobbágytelepesek építettek. A fatemplom azonban a benne levő ikonosztázzal együtt 1770 táján teljes berendezésével együtt leégett. Az eredeti királyi ajtót, ami csodával határos módon menekült meg a tűzvészből, később kalandos körülmények között megtalálták, restaurálták, és beépítették a ma is látogatható kőtemplom ikonosztázába. Az egykori telepesek vallása csak az 1900-as évek elején vált a katolikus egyház részévé, a pápa ugyanis ekkor adta ki bulláját, amelyben kinyilvánította, hogy a hazánkban élő bizánci rítust gyakorló keresztények görögkatolikus egyház néven Róma alá tartoznak.
A templom kulcsát a botra támaszkodó, törékeny testalkatú Anna néni hozza, egyike a három utolsó helybélinek, akik még az előző évszázadban itt születtek. Anna néni elmeséli, hogy ő bizony soha nem mulasztja el a szombat reggeli liturgiát, amelyeket a Felvidékről hetente átjáró Matyi Róbert atya celebrál.
A templomból kifelé jövet, az utcán futunk össze a szintén tősgyökeres Stempel Istvánnal. Ő még járt a helyi általános iskolába, amely a 70-es években szűnt meg. Arról beszél, hogy bár elszármazott Tornabarakonyból, másfél évtizedes kitérő után visszatért szülőfalujába. Ahogy mondja, a falugondnok intézi a bevásárlást, hordja az ebédet, és ha szükséges, elviszi őt a környező településekre is: orvoshoz a 12 kilométerre levő Bódvaszilasra, hivatalos ügyeket intézni pedig innen 45 kilométerre, az edelényi járásközpontba. Tornabarakonyba ugyanis nem jár vonat, a menetrend szerint közlekedő autóbusz is csak naponta háromszor vesz fel utasokat: reggel, délben és kora este…
– Bár a falu nehezen közelíthető meg, korábban is volt innen kitörési lehetőség, hiszen magam is műszaki főiskolát végeztem. Azok közé tartozom, akik örültek az újonnan beköltözőknek, de el kell ismerni, hogy voltak az enyémmel ellenkező vélemények is, hiszen nem mindenki szereti a változást, még akkor sem, ha a fejlődést szolgálja. Sokan nem értették, miért vesznek meg itt régi házakat egyes városi emberek, amikor még bolt sincs, mások meg miért gyalogolnak kedvtelésből hátizsákot cipelve kilométereket az erdei ösvényeken. Biztos pénzért csinálják! – mondogatták bizalmatlanul, és csodabogárnak tartották őket.
Ma már azonban a betelepülők, vagyis „a lakók” vannak többségben, akik újra felfedezik a helyi értékeket, és úgy érzik, több évtizedes, elhivatott tevékenységükkel igazolják itteni jelenlétük jogosságát. Ahogy Jenei Edit fogalmaz, haladás ott van, ahol működik az összefogás. A civil vezető szívből kívánja, hogy előbb vagy utóbb mindenki találja meg a maga Barakonyát.
A törökvésztől Trianonon át a hanyatlásig
A Barakonyi-patak völgye már az Árpád-korban is lakott volt, de a település a török korban elnéptelenedett. A falu újbóli benépesítése gróf Gyulay főnemesi birtokos nevéhez fűződik, aki ruszin eredetű jobbágyokat költöztetett a helységbe. A betelepülőknek is köszönhetően a XIX. század közepén már csaknem négyszázan laktak a patakvölgyben, amely a környező falvak görögkatolikus központjaként vált ismertté.
A legközelebbi város a határ túloldalán fekvő hajdani vármegyeközpont, Torna. A barakonyiak még az 1910-es években is élénk kapcsolatot ápoltak a felvidéki és kárpátaljai településekkel: az asszonyok Kassára jártak tejjel, túróval, gyógyfüvekkel piacozni, a férfiak tornai meg rákói bányákban dolgoztak.
A trianoni békediktátum azonban elvágta a megélhetést nyújtó gazdasági köldökzsinórt, a falu a kihalás szélére sodródott. Az iskola 1975-ben, a bolt és a kocsma a 2000-es évek elején zárt be. 2011-re a falunak mindössze 13 lakosa maradt.
