Barátságos hegyek

Fehér Bertalan csupán négy hónapja dolgozott vegyészként, amikor 1984-ben, tizenkilenc évesen eljutott a Queen bécsi fellépésére, ami olyannyira lenyűgözte, hogy elhatározta: koncertfotós lesz. Autodidakta módon tanulta ki a szakmát, és hamar kiderült, hogy őstehetség; a The Twins nevű német szintipopegyüttesről készített fényképét a Népszabadság is leközölte. Freddie Mercury 1986-os magyarországi látogatását már a színpadról örökíthette meg, egy évvel később pedig elnyerte az Év Lemezborítója díjat a Bonanza Banzai­ról lőtt kockáival. Szintén 1987-ben, a Petőfi Csarnok állandó fotósaként újabb fordulópont következett az életében: a Pokolgép koncertjén egy meghibásodott pirotechnikai eszköz felrobbant, amitől átmenetileg károsodott a hallása. Ezután inkább a reklámfotózás területén kezdett tevékenykedni, hosszú évekig dolgozott a Malévnak, majd marketingkommunikációs ismereteket szerzett, és közreműködött a Panasonic, a Mars csokoládé és számtalan egyéb világmárka népszerűsítésében. A kétezres évek végén három évig Kaliforniában élt, ahol olyan világhírű fotográfusoktól tanult, mint Greg Gorman vagy Gerd Ludwig. Amikor 2011-ben hazatért, szomorúan tapasztalta, hogy a fotósszakma aranykora véget ért; egyre kevesebb megrendelést kapott, egyre kevesebb pénzért.

Ekkor a Magyarországi Baptista Szeretetszolgálatnak kezdett el dolgozni, dokumentálta többek közt a nepáli vagy a Fülöp-szigeteki földrengést. A katasztrófa sújtotta helyszíneken hamar megismerkedett a halál állandó jelenlétével. A migránsválság kirobbanásakor keresztény hite arra ösztökélte, hogy segítse az elesetteket, és megértse a probléma forrását, de Észak-Irak történelme is érdekelte. Így fogta a megtakarított pénzét, és a több mint négyezer éve alapított Erbíl felé vette az irányt, hogy az Iszlám Állam által megszállt Moszul felszabadítását megörökítse.

A Pesmerga, azaz az Iraki Kurdisztán hadserege szívélyesen fogadta, ő pedig csak annyit kért, bánjanak vele közülük valóként. A katonákkal együtt aludt a földön, együtt étkeztek, és elkísérte őket a bevetésekre is. A hadművelet első napján egy mesterlövész nyakon lőtte a mellette álló férfit, aki el is vérzett a helyszínen, Fehér Bertalannak azonban még ekkor sem fordult meg a fejében, hogy hazajöjjön.

– A helyiek úgy emlegettek, hogy én vagyok az őrült magyar, aki fényképezőgéppel rohangál a golyózáporban – emlékszik vissza. – Néha persze rácsodálkoztam, milyen érdekes napi rutin reggel felkelni, a kitűnő közbiztonságnak örvendő Erbíltől másfél órát autózni, útközben megállni egy teára és egy szendvicsre, majd hirtelen megérkezni a frontra. Ahol tankok között szaladgáltunk, minden lépésnél figyeltünk, nehogy aknára lépjünk, miközben folyamatosan tüzeltek ránk. Mégsem éreztem halálfélelmet, inkább olyan volt, mint amikor kalapálás közben vigyázol, nehogy a kezedre csapj. Ráadásul már hónapok óta a kurdok között éltem, amikor Moszul ostroma elkezdődött, érzelmileg kötődtem hozzájuk, hajtott a tenni akarás is.

A fotográfust leginkább a tömegsírok látványa ütötte szíven. Az Iszlám Állam gyáva népség, mondja, tagjai kerülik a konfliktust a képzett haderővel, ezért a védtelen civilek meggyilkolásával keltenek félelmet. Bevett szokásuk, hogy az összegyűjtött holttesteket dróttal körbekötözik, és bombákat helyeznek rájuk, hogy rögtön felrobbanjanak, ha valaki megközelítené a tömegsírokat. Egyik helyi újságíró kollégája éppen így halt meg, Fehér Bertalan annak köszönheti az életét, hogy aznap pont nem ment ki valamiért a terepre.

A kint töltött hosszú idő alatt nemcsak az életet és a halált, de a migránsválságot is átértékelte magában. A Bekaa-völgytől a szír határig számtalan tábort bejárva feltűnt neki, hogy míg Európába főleg fiatal férfiak érkeznek, addig a Közel-Keleten nemritkán többgenerációs családok várakoznak az átmeneti szállásokon. Ekkor jutott eszébe egy emlék. 2011-ben Szabadkán egy pásztor mesélte neki, hogy iraki menekültek tűntek fel a városban, és a vezetőjüket furcsa módon csupán két dolog érdekelte: mindenkinek folyamatosan legyen feltöltve a telefonja, illetve hogy a pénzfelvételnél minél több címletben jusson hozzá az összeghez a könnyebb szétosztás érdekében.

– Nem szeretem az összeesküvés-elméleteket, de Irakban jöttem rá arra, ami Szerbiában még nem tűnt fel, hogy valószínűleg szervezett akcióról van szó – magyarázza. – Az igazi menekültek csak a legelső biztonságos területig szeretnének eljutni, alig várják, hogy hazatérhessenek, hiszen soha nem hagynák el a családjukat. Akikkel találkoztam, mind békések voltak; a sátrukba belépve nemhogy nem kértek semmit, hanem étellel-itallal kínáltak. Nem állítom persze, hogy az Európában megjelent migránsok mind terroristák lennének, de biztosan köztük járnak az Iszlám Állam emberei is.

Annál is inkább, mert Irakban ők nem igazán tudnak szabadon szervezkedni. Az országban mindenkinek nyilvántartásba veszik az ujjlenyomatát, enélkül szavazni sem lehet, ha pedig valakiről kiderül, hogy kapcsolatban áll az Iszlám Állammal, egyből kivégzik. A néhány hete terrorakció tervezésének vádjával elfogott kecskeméti férfinak is ez lenne a sorsa odaát, nem úszná meg néhány év börtönnel. Az iraki titkosszolgálat egyébként nagyon hatékonyan működik, ki is akarták adni az Interpolnak az általuk számontartott terrorgyanús személyek névsorát, ám az, ki tudja, miért, nem tartott rá igényt.

Fehér Bertalan tehát továbbra is vallja, amit útja kezdetén, csak a hangsúlyok tevődtek át: segíteni kell a menekülteket, de ott helyben, és nem a kultúrák fékevesztett keverésével. Utóbbi vezetett például a 2018-as kölni szilveszteri tömeges szexuális zaklatáshoz. Hasonló incidens Erbílben elképzelhetetlen lenne a sokkal szigorúbb törvények miatt. Ottléte alatt a városban egyetlen nőt erőszakoltak meg, az elkövetőnek a televízióban arccal és névvel kellett vállalni a tettét, és húsz év börtönre ítélték. Az európai joggyakorlat azonban nem csupán tehetetlen a hasonló esetekkor, de a fotográfus véleménye szerint a szélsőliberális politika és médiu­mok ráadásul még szándékosan gerjesztik is a feszültséget olyan félrevezető állításokkal, mint hogy a muszlimoknak a kereszt félelemkeltő jelkép, amit azonnal el kell távolítani a közterületekről. Ezzel szemben Erbílben külön keresztény negyed van templommal, Mária-szoborral, italbolttal, szó sincsen ellenségeskedésről. Sőt, Kurdisztánban rendkívül barátságos és vendégszerető népcsoportra bukkant, a jövőben szeretne mezőgazdasággal is foglalkozni a térségben; a klíma olyan, mint Kaliforniában, csak sokkal több az ivóvíz. Jelenleg regényt ír az élményeiről Barátságos hegyek címmel, utalva arra a kurd mondásra, hogy „nincsen nekünk más barátunk, csak a hegyek”. A kötet inkább az általa megismert emberekkel, mintsem a háborús élményeivel foglalkozik majd.