Fotó: shutterstock.com. Készítette: 360b
Hirdetés

Sajtótájékoztatóján Steffen Seibert az újsághirdetés tartalmának megítéléséről szóló újságírói kérdésre kifejtette, hogy a magyar kormány álláspontja ismert a német kormány és az európai partnerek előtt, mert Orbán Viktor miniszterelnök ezt az álláspontot képviseli Brüsszelben, és az európai uniós (EU-) kormány-, illetve államfőket összefogó Európai Tanács legutóbbi ülése előtt a testület valamennyi tagját tájékoztatta elképzeléseiről.

Az Európa jövőjéről a május 9-i Európa-napon elindított egyéves konferenciára utalva hozzátette, hogy az EU valamennyi tagországa előtt nyitva áll a részvétel lehetősége a konferencián.

Kiemelte, hogy az EU „szerződésekre épül, amelyeket valamennyi tagállam önkéntes és demokratikus alapon fogadott el”.

Ezek a szerződések kötelező erővel bíró megállapodások a tagállamok között, és az EU csak olyan hatásköröket szerezhet meg, amelyeket a tagállamok átruháznak rá – fejtette ki Steffen Seibert.

Korábban írtuk

Hozzátette: Angela Merkel kancellár a múltban rendre hangsúlyozta, hogy az EU nem csupán gazdasági közösség, hanem értékközösség.

Azzal kapcsolatban, hogy a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró szervezet hétfőn kiadott jelentésében a „sajtószabadság ellenségei” közé sorolta a magyar kormányfőt, Steffen Seibert azt mondta, hogy a német kormány „tudomásul vette” és nem kommentálja az RSF besorolását.

Kifejtette: általánosságban azt lehet mondani, hogy valamennyi tagországban érvényes az EU Alapjogi Chartája, amely kimondja, hogy a tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét tiszteletben kell tartani.

Hozzátette: a német kormány az utóbbi időszakban nem egyszer jelezte, hogy kritikusan viszonyul a magyar sajtóban mutatkozó bizonyos folyamatokhoz.

Helyes és fontos, hogy ezeket a valójában értékeket érintő kérdéseket „nagyon nyíltan és intenzíven megvitassuk egymással” – mondta a német kormányszóvivő.