Ezek alapján először a 2023/2024-es tanévben a május-júniusi érettségik alkalmával adnak számot tudásukról a vizsgázók – tartalmazza a közlemény.

Hirdetés

A részletes vizsgakövetelmények egyrészt a megújult Nemzeti alaptantervhez illeszkedve meghatározzák az új vagy megváltozott fókuszú tantárgyak – mint a digitális kultúra vagy az állampolgári ismeretek – vizsgaelvárásait, másrészt korszerű értékelési módszerek beépítésével széles teret adnak a tanulók önálló problémamegoldásának és kreativitásának – tették hozzá.

Közölték: utóbbit igazolja, hogy az új struktúra értelmében az érettségiző középiskolai tanulók minden természettudományos vizsgatárgyból – biológia, kémia, fizika, földrajz – választhatnak projektfeladatot is. Megmarad ugyanakkor az érettségi vizsga kétszintű rendszere, és a kötelező vizsgatárgyak köre sem változik.

Az Emmi a részletes vizsgakövetelmények fontos elemének nevezte, hogy az valamennyi tárgy esetében egyértelműen elhatárolja a középszinthez képest az emelt szintű vizsgán elvárható többlet-ismeretanyagot.

Korábban írtuk

A sikeres és eredményes felkészülést szolgálják az intézményekben a fakultációk, valamint a jelentős számú, a 11. és 12. évfolyamon érettségi felkészítésre felhasználható, illetve szabadon tervezhető órakeret – írták.

Kiemelték, hogy a most közzétett érettségi követelményeket a vizsgáztatásban nagy tapasztalattal rendelkező, gyakorló pedagógusok és mérési szakemberek állították össze.

A minél magasabb minőség érdekében az előzetes tervezetet hosszas és széles körű szakmai és társadalmi vitára bocsátotta a tárca a dokumentumok elfogadását megelőző időszakban: a Nemzeti Pedagógus Kar, az Országos Nemzetiségi Tanács és más országos szervezetek javaslatai mellett további 1733, főként pedagógusok és magánszemélyek által megfogalmazott észrevétel érkezett a külön e célra létrehozott online felületen. A vizsgakövetelményeket kidolgozó tantárgyi bizottságok igyekeztek minden hasznos és beépíthető javaslatot figyelembe venni – ismertették.

Végül emlékeztettek: a jogszabályi környezet változásának eredményeként a miniszteri rendeletként kihirdetett részletes érettségi vizsgakövetelmények mostantól kezdve tárcadokumentumként jelennek meg.

A megújított részletes követelményekhez az Oktatási Hivatal honlapján mintafeladatsorok is elérhetők lesznek a közeljövőben – olvasható a közleményben.