Fotó: MTI/Soós Lajos
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke (b) és Várszegi Asztrik korábbi pannonhalmi főapát a Keresztes Sándorról készült, a magyar kereszténydemokrácia meghatározó alakjának emléket állító kötet budapesti bemutatóján a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2021. július 16-án
Hirdetés

A politikus igazi értékközösségként beszélt a 77 éve fennálló Kereszténydemokrata Néppártról (KDNP), amely e kötettel méltó emléket állít egyik alapítójának, majd újjászervezőjének, aki „egész életét a kereszténydemokrata politizálásnak szentelte”.

Felidézte: Keresztes Sándor a legnehezebb időkben is hű maradt katolikusként az egyházhoz, politikusként a kereszténydemokráciához, politikai felfogásának alapját pedig a nemzeti elkötelezettség és a katolikus szociális reformmozgalmakban megvalósuló pápai szociális enciklikák jelentették.

Keresztes Sándor érdemeként említette, hogy a kommunista uralom alatt búvópatakként megmaradt Magyarországon a kereszténydemokrata mozgalom, amelynek pártja megőrizte jogfolytonosságát, hiszen nem oszlott fel, csak szüneteltette hivatalosan a működését.

Kiemelte: Keresztes Sándor „szíve mindhalálig erdélyien dobogott”, élenjáró szerepe volt például abban, hogy Gyulafehérvár érsekségi rangra emelkedhetett.

Korábban írtuk

Megjegyezte, erdélyi származásából adódó nyelvtudása és terepismerete nagyban segítette ennek során elhárítani a román ellenakciókat.

Hozzátette: Keresztes Sándor legendás „postása” volt – a személyesen egyetlen alkalommal találkozó – Márton Áron erdélyi püspök és Illyés Gyula levelezésének, „Isten csempészeként” pedig zseniális hálózatot építve látta el könyvekkel az erdélyi magyar plébániákat.

Semjén Zsolt megemlítette: Keresztes Sándor soha nem tolta magát előtérbe, de amikor kellett, mindig világosan letette a garast a helyesnek tartott álláspont mellett.

Várszegi Asztrik korábbi pannonhalmi főapát – Keresztes Sándorral ápolt, évtizedes barátságát felelevenítve – arról beszélt: a kötet igényes, letisztult formában nyújt gazdag képet a közéleti személyiség életéről, pályafutásáról, „emberi, hívői, politikusi gondolkodásáról”.

Kiemelte Keresztes Sándor tiszta, tiszteletreméltó, derűs és bölcs emberségét, valamint azt, hogy milyen tisztelettel és megbecsüléssel fordult embertársai felé.

A magyarság és az egyház szolgálatában – Életútinterjú dr. Keresztes Sándorral című, Javorniczky István által 1988-ban és 1994-ben készített beszélgetések szerkesztett változatát tartalmazó, több mint félezer oldalas kötetet a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség és a Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány adta ki.