Ave Servius Bellius!
Miféle öltözetet viselt egy római legionárius az I. és II. században? Milyen fegyverei voltak? Mit evett, ivott, és hogyan töltötte a szabad idejét? A Legio X Gemina hagyományőrzői az ókori római katonai élet felelevenítésére vállalkoznak. Történelmi fesztiválokon, rendhagyó történelemórán hozzák közel az érdeklődőkhöz a kétezer évvel ezelőtti világot.
Forró nyári délelőtt van, Óbudán álldogálunk a Kórház utca egyik tízemeletese melletti parkban. A jobbára kutyasétáltatók és kisgyerekesek által használt területen néhány kősor emelkedik ki a sűrű fűből, fölöttük a napfényben szinte szikrázva fehér kőből épített boltív magasodik: az egykor itt álló aquincumi katonaváros szívébe vezető út keleti főkapuja, a porta praetoria.
Servius Bellius Alexander Angustianussal van találkozónk, vagyis Bereczki Sándorral, a Legio X Gemina, az Aquincumban állomásozó A tizedik Gemina legio hagyományőrzői alapítójával. A találkozó helyszíne nem véletlen: a Tizedik a római hadsereg egyik legrégebben alapított légiója volt, amolyan elit alakulatként egyike annak a négynek, amelyet Julius Caesar Kr. e. 58-ban bevetett Gallia inváziójánál. Feljegyzéseiben Caesar leírja, hogy a Tizediket mindig is megbízhatónak tartotta. Később, a Kr. u. I.–II. évszázad fordulóján az alakulat Aquincumban állomásozott, amit városszerte több ókori kőfelirat is bizonyít.
Ugrásra készen
A borvörös tunikában, katonai saruban (caligae) megjelenő, bajelhárító amulettekkel, derekán tőrrel (pugio) felszerelkezett légiós nem éppen megszokott látvány az óbudai panelrengetegben. Egy közelünkben sétáló fiatalember csodálkozva meg is áll egy percre, mire Bereczki Sándor vidáman odaszól neki: hidd el, kétezer évvel ezelőtt te lettél volna errefelé furcsán öltözve!
Letelepszünk egy közeli lépcsősorra beszélgetni. A két évezrede itt álló ókori kövek látványa és a ragyogó napfény egy pillanat alatt visszarepít a múltba. Újra az ókori utcákon állunk, peregnek a korabeli mindennapok képei: a hatalmas városkapu széles boltíve alatt lovasok vágtáznak, a paták nyomán porfelhő kavarog. A legionáriusok közt néhányan kimenőjükre sietnek, mások a közelben működő katonai fürdőbe tartanak a nagy meleg elől, és hogy a langyos vízben kinyújtóztathassák gyakorlatozásban elfáradt tagjaikat.
Bor és virágok
Aquincum mindig harcra kész légiósai mint az ugrásra kész párduc, úgy védték a nagy Római Birodalom határát, ami szó szerint kőhajításnyira volt innen, hiszen a Duna mentén húzódott.
– Aquincum Pannonia Inferior, azaz Alsó-Pannonia központja volt, a Krisztus utáni első században alapították. Ezt az időszakot, vagyis Pannonia provincia és a Római Birodalom virágkorának idejét elevenítik fel a hagyományőrzők – mondja Bereczki Sándor, majd elmeséli azt is, ő hogyan lett az:
– Mindig is vonzott a római történelem, mint a mágnes. Néha arra gondolok, ha létezik lélekvándorlás, előző életemben biztosan a római hadsereg harcosa voltam.
Történelmi fesztiválon találkozott először a római életet megelevenítő, látványos felszerelésbe öltözött hagyományőrzőkkel, majd előbb rendszeres látogatója, később résztvevője is lett ezeknek az eseményeknek. Elkészíttette a tizedik Gemina légió zászlaját, és ez alá kezdett toborozni további tagokat. Eleinte ketten voltak fiával, Sándorral, aki a kezdetektől a légió kürtöse, idővel mások is csatlakoztak.
– Ma már tizenöten vagyunk, a tagok közül többen vidéken élnek, néhányan a fővárosban.
A társaság összetétele a lehető legváltozatosabb, a vegyészmérnöktől a történészen át a fuvarozóig a legkülönfélébb hivatású emberek jöttek össze, és a római hagyományőrzés mindegyikük szívügye.
– Mindenkinek van latin neve, legtöbbször valamilyen tulajdonsága után kapja – magyarázza Bereczki Sándor.
Neki a Bellius jutott. A Harcos elnevezés egyben tisztelgés is a római legionáriusok emléke előtt. A férfi álma mára teljesen valóra vált: a Római Birodalom egyik legsikeresebb légiójának mindennapjait eleveníti fel csapatával egy-egy ókori történelmet megidéző fesztiválon.
A nyári szezon a legszínesebb, ilyenkor kéthetente van fellépés, vagy ahogyan maguk között emlegetik, „rómaizás”. Legtöbbször Gorsiumban és Aquincumban a Floralián, azaz a római tavaszünnepen, a Vinalián, azaz a borünnepen szerepelnek, de tartottak már bemutatót az Óbudai Korok Fesztiválján, és vertek tábort a Légióstalálkozón is.
Harc helyett főzés
Telente általában tornatermet bérelnek, ahol az alakzatokat gyakorolják, és persze a menetelést.
– Nyáron a fesztiválokon mindezt korhű öltözetben tesszük, ami igencsak embert próbáló a kánikulában. A páncélzat nehéz, van olyan, aminek felöltéséhez két emberre is szükség van. Harci bemutatókat mi nem tartunk, inkább katonai alakzatokat jelenítünk meg, vagy felvonulunk a légió zászlaja alatt, és szívesen mesélünk arról, hogyan éltek, harcoltak a rómaiak.
A csapattagok mindegyike kiképezte magát egy-egy ókori témában: van, aki a gasztronómiával, van, aki a fegyvernemekkel foglalkozik, más a római játékok szakértője.
– Szívesen tartunk rendhagyó történelemórákat, a felállított táborunkban pedig főzni is szoktunk, persze szigorúan ókori római ételeket, zömmel Apicius szakácskönyve alapján – avat be a mindennapokba Bereczki Sándor.
A harci bemutatóknak nemcsak azért vetett véget, mert féltette a csapat méregdrága felszerelését, hanem mert úgy tapasztalta, a fizikai munka hiánya és a mindennapos stressz miatt egyre inkább érezhető a robbanásra kész feszültség az emberekben. Saját szemével látta, hogyan szabadul el az adrenalin a harci bemutatókon, ami olykor komoly balesethez is vezethet.
Eszközeiket – a sátortól a légió zászlójáig, a páncéltól a használati tárgyakig – hagyományőrző mesterektől rendelik, vagy ők maguk készítik el; minden esetben korhű módon. Bereczki Sándor például egy brigetiói (Szőny) feltáráson talált, szarvasagancsból készült amulett replikáját viseli, de készítettek már hasonló módon előkerülő leletek alapján lemezvértet is. Mivel bonyolultabb munkákat nem vállalnak el a hazai kézművesek, így A sas című történelmi kalandfilmhez kellékeket készítő szakembereket kérték fel, hogy az ókori római katonai felszerelés hiányzó darabjait készítsék el.
Ahogyan a Morus Tamásnak tulajdonított mondás szól, nem a hamut kell őrizni, hanem a lángot továbbadni, hangsúlyozza a légióalapító. Szerinte a Britanniától Kis-Ázsiáig húzódó hatalmas Római Birodalom építészeti öröksége, kulturális hagyományai oly sok nyomot hagytak világunkon, hogy érdemes az emlékét életben tartani. Ráadásul az Óbudán feltárt római kori építészeti emlékek a turistáknak is érdekesek lehetnek. Hát még az, ha a hagyományőrző csapat jóvoltából, mintha csak megelevenedne a történelemkönyv, meg is tapasztalhatják e letűnt kor mindennapjait. Ave Servius Bellius! – búcsúzunk a megidézett kornak megfelelően: Légy üdvözölve, Servius Bellius!
Légiósok kenyere
Mivel a Legio X Gemina szinte minden fellépésekor tart gasztronómiai bemutatót, megkértük Servius Bellius Alexander Angustianust, hogy egy, a mai kor embere számára is élvezetes étel receptjét ossza meg velünk. A parancsnok a légiósok kenyerét ajánlja, amelynek elkészítéséhez háromféle lisztet – teljes kiőrlésű búza-, rozs- és búzafinomlisztet – kell tetszőleges arányban összekevernünk. A lisztes keverékhez tegyünk bazsalikomot, oregánót, vagyis szurokfüvet, dobjunk hozzá apróra vágott olajbogyót, szórjunk bele sót, öntsünk hozzá olívaolajat és vizet. A hozzávalókat összegyúrva az optimális arány elérésekor rugalmas tésztát kell kapnunk. Ebből némi pihentetés után szaggassunk tenyérnyi darabokat, formázzunk labdacsokat, és lapítsuk ki őket körülbelül fél centi vastagságúra. Forró vaslapon vagy serpenyőben, minimális olajon süssük pirosra a lepénykék mindkét oldalát. Készíthetünk hozzá mártogatóst: zúzott fokhagymával, friss bazsalikommal fűszerezett olívaolajat, amihez római módra vizezett vörösbor, esetleg mézzel édesített bor illik.
